Szórakozás

Váratlan fordulat a Való Világban! Lehet szeretni a Villalakókat

Minden rosszat elmondtak már róluk. Mi most elmondjuk, miért szerethetőek a Villalakók. Hódos Hajni szakért.

Éppen most, ezekben a pillanatokban fullad totális unalomba a VV6. Nincs ezzel semmi baj, az előző két szériában is volt ilyen, itt némi Simonság kavart csak be. Amikor már minden Villalakónak megtanultuk a nevét és beletörődtünk, hogy ezek se játszani, csak melegedni akarnak, és amikor már lecsengett az össztársadalmi ’ezé’ tart itt ez az ország’, akkor az Ertéel egy huszárvágással elzárja a piát, ezzel mintegy véget vet a hajnalig tartó bulizásnak és elkezd keménykedni.

Ez történik most is, napi két órán keresztül kell tengerit morzsolniuk, hát Istenem, az senkinek nem jutott eszébe, mennyivel nehezebb, ám szórakoztatóbb lenne balkonládákban kukoricát kapálni. A lányok – Auréliót is ide értve, aki egyébként hegeszteni szeretett volna inkább, két gével és nem a szó átvitt értelmében, mert úgy mindig – karkötőkkel és bábokkal piszmognak, a díájváj most úgyis tök trendi, de egyelőre senki nem azzal van elfoglalva, elő kell-e adni a munkahét végén a Vitéz Jánost, hanem azzal, pénzbe kerül-e ezután a szempilla.

Hát kíváncsian várom a választ, egyrészt, mert az enyémet anyámék hozták össze, másrészt nekem a levegőn kívül elég kevés dolog van ingyen, bár lehet, én csinálok valamit rosszul. Szóval, arra gondoltam, az már minden formában elhangzott, miért szégyenei ők a mi keresztény értékrendre és a demokráciára egyaránt erősen támaszkodó társadalmunknak, hadd legyek én az, aki elsőként felsorolja, mit lehet bennük nagyon szeretni. Persze a magam módján.

VV Charlotte – Én kimondottan kedvelem benne, hogy sokkal rosszabb fényképarca van, és sokkal jobban el tud bambulni, mint én. Bambuláskor van az az utánozhatatlan Búbánatos Szüzanya fej, amiről azt hittem, én vagyok a specialistája, de nem. Megkönnyebbültem, mint Vitray Lilliputban, na.

VV Zsolti – Nagyon lehet szeretni benne a lazán vállalt zokni-pronyópapucs kombót. Zsolt nem akar bonyolultabb lenni az éknél, és ez nagyon szimpatikus. A fiúk közül ő a legérettebb, jól áll neki a borosta, és vakok között félszemű a király alapon eszesnek is mondható. Napjában csak kilencvenhétszer használja a ’vágod?’ kifejezést.

VV Zsófi – Még soha nem sikerült egyformára kihúzni mindkét szemöldökét és ez annyira hihetetlenül cuki.

VV Iza – Ha alszik, csendben van.

VV Viki – Szeretem a hangját. Kíváncsi vagyok, mikor döbben rá, hogy beleszeretett Krisztiánba, de legalábbis, hogy eszi a fene érte. Szép a szeme, van öniróniája és tud bocsánatot kérni. Igaz, nem gondolja komolyan, de legalább kiejt ezzel kapcsolatban néhány mondatot. Mások meg sem próbálják.

VV Aurelió – Van az a szégyenlős félmosollyal kísért huncut félrenézés a riportban. Na, akkor zabálnivaló. Abban a negyed másodpercben.

VV Józsi – „Most szomorú vagy?” „Há’ ja.” „És miért?” „Há’….. a maciér’….” Kell még valami???

VV Dorka – Néha, amikor nem gyötri a konstans PMS, kifejezetten kellemes társaság. Persze soha ne áruljuk el neki, hogy mi húztuk le a vécén a püspöklila rúzsát, amivel kifejezetten szerette rúzsozni magát.

VV Krisztián – Nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinek Regös Bendegúz jutott róla eszébe, meg az, kár, hogy nincs a Villában egy Banya. A legszimpatikusabb fiú, nagyon tetszett, hogy a késes sztori után volt bátorsága őszintének lenni a többiekkel – akkor is, ha feladatba kapta – és tetszik a naivitása is: hisz abban, hogy ő úgy ment be, mint Őszinte karakter és ezt képviseli. Nyers, faragatlan, a szó nemes értelmében. Nagyon drukkolok neki. Nagyon tetszett, mikor azt mondta Iza csókjáról: jobb volt, mint az álomban. Nagyon remélem, hogy a játék után megtalálja a helyét és boldog élete lesz.

VV Teó – Tényleg úgy megy, mint egy kidobó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik