Szórakozás

Két szegedi együttes A Dal döntőjében

Jójárt Dániel
Jójárt Dániel

2014. 02. 17. 10:11

A második középdöntőből továbbjutott a Fool Moon és a Honeybeast is. Mellettük Kállay-Saunders András és Pál Dénes jutott a fináléba.

Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A vasárnapi középdöntőben Kállay-Saunders András maximális pontszámmal, tehát 40 ponttal jutott tovább a Running című dalval.

A Fool Moon a cappella csapat végzett mögötte 38 ponttal, az It Can’t Be Over című számukkal. Ugyanennyi pontszámot kapott Pál Dénes New World-je is. A zsűri végül az előbbit, míg a közönség az utóbbit juttatta tovább. A Honeybeast pedig szintén az sms-ező tévénézők szavazatai alapján jutott tovább A legnagyobb hőssel.

Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített showműsor korábbi, szombati első középdöntőjéből Király Viktor, Bogi, a New Level Empire és a Depresszió került a fináléba. A Dal február 22-i döntőjének győztese képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

A zsűrit Kovács Kati és Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese és Csiszár Jenő rádiós műsorvezető alkotja. A show digitális kommentátora ByeAlex, aki imádja a szegedi dalokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.