Szórakozás

Oszter Sándor: Nem vezettem ittasan!

A Kossuth-díjas színész állítólag 700 ezer forintos kárt okozott a bevásárlóközpont épületében.

A Bors információi szerint közel hétszázezer forint kárt okozott Oszter Sándor, miután autójával megrongálta az egyik budai bevásárlóközpont épületét.

 

Fotó: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

“Először nekihajtott a mélygarázs előtti márványoszlopnak, majd visszatolatott, és újra nekilódult. Lehajtott a garázsba, ahol többször is lehorzsolta autójával a falat. Végül az egyik kollégám állította meg a művész urat: az autója elé állt, felszólítva, hogy álljon meg és szálljon ki.Úgy hallottuk, hogy 600-700 ezer forint körüli a kár. A márványoszlop hat lapja megrongálódott és a tartó vasszerkezet is deformálódott. Ahhoz, hogy újraépítsék, vissza kell bontani, és a körülötte lévő érintetlen kőlapokat is el kell mozdítani a helyükről” – mondta az egyik informátor.

Oszter Sándor pedig közleményt adott ki: 
„Ittasan nem vezettem. Az esemény egyéb szerencsétlen következményeiért a felelősséget természetesen vállalom. Ellenségeim kárörömének mihamarabbi múlásában és híveim remélhetőleg nagyobb táborának megértésében bízva: Oszter Sándor.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik