Szórakozás

VV6: Közös exe van Zsófinak és Charlotte-nak

Somogyi András humoristának mindkét villalakóval volt már kapcsolata.

Ki gondolta volna, hogy a Villában zajló kusza szerelmi szálakat lehet még tovább bonyolítani? Márpedig lehet! Kiderült ugyanis, hogy VV Zsófi és VV Charlotte is ugyanazt a férfit szerette, mielőtt beköltöztek volna a ValóVilág6 luxusvillájába.

A Blikk megtudta: a Showder Klub sztárja, Somogyi András tavaly nyár végén közel másfél év együttjárás után szakított Zsófival, a kapcsolatuk előtt pedig egy ideig Charlotte-tal találkozgatott. Úgy tűnik, valóban kicsi a világ, főleg Andrásnak, aki minden áldott nap kénytelen Zsófi enyelgését nézni a képernyőn, korábban pedig azt szemlélhette, ahogy Simon szexel Charlotte-tal napi szinten. Már csak azt várja, hogy a két lány között mikor merülnek fel témaként az exek, mert akkor minden bizonnyal ő is előkerül majd.

Fotó: RTL II / Nánási Pál

“Zsófival egy-másfél évig voltunk együtt. Mivel ő túl fiatal volt még, ezért máshogy láttuk az életet, ami rengeteg nézeteltérést szült. Nem tudtunk összecsiszolódni, sokat veszekedtünk, ezért szakítottunk. Túlságosan komolytalanul élte az életét, s ezáltal a mi kapcsolatunkat sem vette elég komolyan. Charlotte-tal is találkozgattam régebben, de megmondom őszintén, nem emlékszem pontosan arra, hogy mikor” – fogta rövidre a lapnak András, aki leszögezte: most kizárólag ihletszerzés miatt nézi a VV6-ot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik