Szórakozás

Vele bukott le Berki

Az Édes Élet szereplője elmondta, ki volt az a hölgy, akivel lefotózták egy étteremben.

Korábban a témában:

Mint arról korábban már beszámoltunk, Berki Krisztián a napokban üres lakásba érkezett haza a forgatás után, Pamela ugyanis kislányukkal együtt elköltözött tőle. Berki kedvesének ugyanis valaki elküldte azt a felvételt, amelyen az Édes Élet szereplője látható egy nővel, vacsora közben, aki épp bizalmasan érinti meg. Berki Krisztián, akinek a spermájáért akár tízmilliót is fizetnének, a Mokkában elmondta, hogy ki is a szóban forgó hölgy.

“Nem szoktam az üzleti ügyimről beszélni, eddig sem tettem és ezután sem fogom. Volt egy megbeszélésem és ezzel a lánnyal találkoztam. Nem tudom, hogy egy utcán járó embernek miért az jut azonnal az eszébe, ha beül a Berki egy nővel egy étterembe, akkor ott esetleg másról van szó” – mondta a Mokkában Berki, aki azt is hozzátette, a mostani összeveszésük más, mint az eddigiek. – “Ez most egyrészt azért más, mert nagyon fontos lenne, hogy egy olyan harmóniába és olyan zárt harmóniában élhessek a páromban, amiben a feltétel nélküli bizalom megvan minden esetben. Ha bármilyen dolog történik, nekünk kell ezt először megbeszélni, és nem szétválnunk, most pedig a nagy nyilvánosság előtt is magyarázkodni kell.”

Címkék: berki krisztián

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.