Szórakozás

Szorul a hurok a tolvaj celeb körül

Kínos lopási ügybe keveredett az egykori nagy sztár.

Miközben a fél ország találgatja, hogy ki lehet a tolvaj celeb, a BEST magazin közelebb jutott ahhoz a mára kicsit megkopott fényű, egykori nagy sztárhoz, aki ellen lopás vétségének alapos gyanúja miatt folyik rendőségi eljárás.

A sztár egyébként egy kisgyermekes anyuka. Mint ismert, egy nagy értékű telefon tűnt el pár hete az egyik budai bevásárlóközpontból, az eset idején pedig éppen jelen volt a hölgy, akit hétről hétre láthatunk szerepelni vagy a televízió képernyőjén, vagy az újságok címlapján.

A BEST magazin információi szerint a szóban forgó hölgy a kozmetikusánál járt, és tőle emelte el egy óvatlan pillanatban a telefont. A most még csak “ismeretlen tettesként” szereplő híresség körül szorul a hurok. A biztonsági kamera ugyanis működött a bevásárlóközpontban, kollégái előtt pedig már szinte nyílt titok, kit takar a “lopós celeb” név.

“Régóta köztudott róla, hogy nehezen él meg. Hol ide, hol oda hívták dolgozni, de két televíziós műsor között mindig jött a létbizonytalanság, amit hol kétes eredetű üzletekkel, hol kétes egzisztenciájú üzletemberekkel kívánt megoldani” – mondja a hölgy egy ismerőse.

További részletek az e heti BEST magazinban!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik