Szórakozás

Szex közben rányitottak Simonékra

Charlotte és Simon nem tudnak elég diszkréten szeretkezni a villában.

Korábban a témában:

A ValóVilág6 első szerelmespárja már rutinszerűen szexel a villában. VV Charlotte és VV Simon tegnap is egymásnak estek a közös hálószobában, azonban ezt Aurelio is meglátta véletlenül. A rendkívül diszkrét fiatalember ezután másik kilenc társát is behívta a szobába, hogy nézzék Simonék aktusát. Sőt, végül egyikőjük a takarót is lerántotta róluk. Remek látvány lehetett.

Valóság?

A Való Világ és a valóságshow-k azt sugallják, a kamerák pusztán felveszik a valóságot, az életet, holott csupáncsak egy kísérleti helyzetbe helyeznek gondosan összeválogatott szereplőket – tulajdonképpen börtönshow-nak kéne hívni. Az sem egyezik a való élettel, hogy itt a főnyeremény reményében egymás ellen kell küzdeniük a szereplőknek, miközben a való életben sokszor az együttműködés visz előre (a “megoldjuk okosba” és a “te is jól jársz, én is jól járok” országában ezt nem kell nagyon bizonygatni). Az élet egy nagy buli – a show szereplői nem járnak 8-tól 6-ig munkába, nem görnyednek bevásárlócekkerekkel az utcán, hiányzik az életükből minden keserves, kétkezi aspektus. Lakókörnyezetük sem mindennapi, átlagos. A játékosok kívülről irányítottak, külső feladatokat és instrukciókat kapnak, sakkfigurák – elvileg ez sincs így (avagy nem kéne így legyen) a valóságban.

Aki Simonék szexesete után még olvasgatna némi médiaelemzést, itt folytathatja.

Ajánlott videó mutasd mind

Kvangdzsu, 2019. július 21.
Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás előfutamában a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. A szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója 2:07.02-es idővel ért célba.
MTI/Kovács Tamás

Vizes vb: Hosszú Katinka úszásán elámult a világ

Kvangdzsuban az úszók is megkezdték a versenyzést magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Háromszoros olimpiai bajnokunk mindjárt elképesztő időt repesztett, de Késely Ajna is egyéni csúccsal jutott fináléba, míg a férfi gyorsváltó olimpiai kvótát szerzett..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73909079, BŠnkitů fesztivŠlon, Place: BŠnk, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.