Szórakozás
elkapott-tolvaj(960x640)(1).jpg (elkapott tolvaj)

Betörtek egy pizzériába, majd feltörtek négy autót

Jójárt Dániel

2014. 01. 25. 10:11

Nem enni tértek be az étkezdébe, hanem vitték amit tudtak.

Korábban a témában:

Január 23-án reggel érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlenek betörtek az egyik hódmezővásárhelyi pizzériába. Televíziót, szeszes- és üdítőitalokat, valamint más értéktárgyakat vittek el. A rendőrök gyorsan intézkedtek, január 24-én délután előállították a négy fiatalt, akik beismerték a bűncselekményt. A házkutatások során a rendőrök megtalálták, majd lefoglalták a lopott televíziót.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a betörést követően az egyik 21 éves fiatalember négy autót feltört a Kaszap utcában. Nem vitt el a kocsikból semmit. A vásárhelyi rendőrök lopás miatt indítottak büntetőeljárást a csapat ellen és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.