Szórakozás

Szülés után is kívánatos Som-Balogh Edina

balogh-edina(960x640)(1).jpg (balogh edina, )
balogh-edina(960x640)(1).jpg (balogh edina, )

Boldog családanya a Barátok közt volt szereplője, csak azt sajnálja, hogy kevés idejük jut egymásra a férjével.

“Már rég nem járunk vacsorázgatni. Közös programként jóformán csak a heti egy közös fallabdázás maradt. Ilyenkor a nagymama vigyáz Noelre. Már megértem azokat a kismamákat, akiknek hajat mosni sincs idejük, hiszen egy gyerek mellett rengeteg a teendő. Én mégis megpróbálok az anyaság mellett kívánatos feleségnek is megmaradni. Bármennyire is fáradt vagyok, azt akarom, hogy Krisztián most is ugyanazt a nőt lássa otthon, mint akibe beleszeretett” – mondta a Storynak Som-Balogh Edina, akinek babája mellett megannyi aggódás és izgalom is kijutott az elmúlt hónapokban.

Fotó: RTL Klub

“Noel testén ekcémás foltok jelentek meg. Borzasztó volt látni, hogy szenved az állandó viszketéstől… Eleinte mindenki allergiára gyanakodott, de mint kiderült, szerencsére csak arra volt szükség, hogy egy kicsit átalakítsuk az étrendünket. Kiderült, hogy az általam elfogyasztott tejtermékek útján kapta meg Noel az allergént, az anyatejen keresztül. Ám ahogy áttértünk a paleo étrendre, és elhagytuk a tejtermékeket, a fehér lisztet, a hüvelyeseket, a gabonát és a tartósítószereket, a tünetek is elmaradtak” – árulta el a színésznő a Storynak, aki férjével sokszor zokogva állt a kicsi ágya fölött.

A luxuskörülmények között szülő Som-Balogh Edina a Story magazin e heti számában tovább mesél a kis Noelről!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik