Szórakozás

Beteg kislánynak gyűjt Békéscsaba

Másfél millió forintot kell a hónap végéig előteremtenie a Dobra családnak a hatéves Sári műtétjéhez.

Egy mozgásképtelen beteg kislánynak gyűjtenek az emberek Békéscsabán – írja a Beol.hu című megyei hírportál.

A hat éves Dobra Sári a születése után agyvérzést kapott, azóta nem tudja mozgatni a végtagjait. Egy speciális műtéttel rengeteget lehetne javítani a kislány életminőségén, ám az operáció másfél millió forintba kerül.

Februárban műtenék Barcelonában. A sebész az összes feszes izmát átvágná, hogy aztán újra megtanulja az alapvető mozdulatokat. Csak a beavatkozáshoz kellene Spanyolországba utazni, minden további kontrollvizsgálat Budapesten lenne – mondta el a lapnak a család egyik barátja, hozzátéve, az operáció enyhíthetné a kislány epilepsziáját, illetve a későbbiekben akár járni is megtanulhatna.

Az asszony azt is elárulta a család szinte mindenét pénzé tette, így az összeg fele már össze is jött.

A portál beszámolója szerint rengetegen megmozdultak a megyeszékhelyen a nemes cél érdekében. Segítettek a helyi lakóközösség tagjai, valamint vállalkozók, óvodák, a helyi bábszínház, valamint két képviselő is. Felajánlásokból eddig 200 ezer forint gyűlt össze.

Ha ön is szeretne segíteni a kislánynak, a család számlaszámát a Beol.hu-n megtalálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik