Szórakozás

Vidám szüret várható

Bőséges termést jósoltak a szőlősgazdák a vasárnapi Bországgyűlésen, Ópusztaszeren.

Ha a következő hetekben nem sújtja komoly fagy a szőlőket bőségesen lesz bor az idén– mondta el Kalmár István mórahalmi hegybíró az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban megrendezett Bországgyűlésen.

Kalmár István mórahalmi hegybíró Fülöp Mihály, a Szent Vince Borrend nagymesterének társaságában megvizsgál néhány frissen vágott szőlővesszőt, hogy megjósolja, milyen lesz az idei termés. (Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

A környékbeli hegyközségek szőlősgazdái és a borrendjei által szervezett, kóstolókkal, gasztronómiai programokkal egybekötött szakmai konferencián bemutatkoztak a hazai pincészetek képviselői, valamint megvitatták az idei év legfontosabb teendőit is.

Nagy László ceremóniamester és a Szent Vince Borrend új tagjai. (Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

A nap folyamán a résztvevők felavatták a házigazda, Csongrád és Békés megyében működő Szent Vince Borrend új tagjait. A jelölteknek – Farle Csaba főállatorvosnak, Futó Tamásnak, a megyei földművelésügyi hivatal vezetőjének, Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselőnek valamint Miskolczi Sándor vállalkozónak – próbákon kellett bizonyítaniuk rátermettségüket. Többek közt bekötött szemmel kellett felismerniük a borrend zászlósborát, a csongrádi cabernet franc-t.

Hagyományosan Vince napján jósolnak a gazdák

A Diocletianus császár idején vértanú halált halt Szent Vince elsősorban ünnepének dátuma miatt lett kedvelt “időmeghatározó” szent, de feltehetően nevének népies, latinos-franciás etimológiája – Vin-Cent, azaz százszoros bor – is közrejátszott népszerűségében.

A néphagyomány szerint Vince napján tájegységenként különbözőképpen jósolják meg a várható szőlőtermést. A legismertebb ezek közül az időjárás alapján történő következtetés. “Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”- tartja a mondás, vagyis, ha enyhe az idő és olvad a hó ezen a napon, akkor jó termésre számítanak – foglalta össze a Bországgyűlés kapcsán a Vince naphoz kötődő legfontosabb tudnivalókat az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik