Szórakozás

Virágboltból próbált lopni – négy évre ítélték

Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte, szerdán, a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2012 nyarán megpróbált kirabolni egy virágboltot Baján.

A férfi büntetlen előéletű volt, hentesként dolgozott Németországban, majd hazatérte után munkanélküli lett, szüleinél lakott és jövedelemmel nem rendelkezett. Még2012 júniusában vett egy gázpisztolyt és hozzá lőszert, egy szekszárdi fegyverboltban, majd Bajára utazott, hogy találkozzon ismerőseivel és pénzt kérjen kölcsön. Elmondta nekik, hogy sürgősen pénzre lenne szüksége, de a barátai nem tudtak segíteni neki, ekkor vetette fel, hogy ki kellene rabolni egy boltot. Az ismerősei azonban elzárkóztak ettől az ötlettől.

Egyik reggel a rablást kitervelő férfi, bement egy bajai virágboltba, a pult mögött álló férfira pisztoylt fogott, és pénzt követelt tőle. A boltos viszont nem ijedt meg, az engedéllyel tartott riasztófegyverét a rablóra fogta, aki ekkor megpróbálta elsütni saját pisztolyát, de az nem működött, csak csattanó hangot adott ki. A férfi ezután elmenekült, de a boltos és még két ember üldözőbe vette, néhány perccel később pedig elfogták a rendőrök.

A férfi beismerte tettét, és azzal védekezett, hogy a bűncselekmény előtt elszívott egy füves cigarettát, ami “kiütötte”. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy pentedront – egy kábítószernek nem minősülő dizájnerdrogot – is fogyasztott. A táblabíróság fegyveresen elkövetett rablás bűne miatt mondta ki bűnösnek a jelenleg 24 esztendős férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik