Szórakozás

Nincs veszélyben a nemzetközi operafesztivál

2013 decemberében nem szavazta meg a közgyűlés, hogy a színház megkösse a szerződést a szervező Armel Produkcióval, de úgy tűnik, hogy nincs akadálya annak, hogy az Amarel-fesztivált idén is megrendezzék Szegeden.

A közgyűlés tavaly december 20-án úgy határozott, hogy a Szegedi Nemzeti Színház ne kössön szerződést a nemzetközi operafesztivált szervező Armel Produkcióval. A fesztivál megrendezése is kétséges volt.

Az ünnepek alatt nem tudtam a fesztivál jövőjével foglalkozni, tájékozódni sem volt még lehetőségem. Nem értek a politikához, nem tudom, hogyan kell értelmezni a közgyűlés döntését, ezért egyelőre türelmet kérek – nyilatkozta Havas Ágnes, fesztiváligazgató, a délmagyar.hu-nak.

Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elárulta, hogy az idei fesztivállal kapcsolatban már tavaly eldöntöttek majdnem mindent. Már kiválasztották a döntőben éneklő versenyzőket, mindenkinek meg vannak a darabjai, sőt a partnerszínházak is. A szegediek például Marco Tutino, A gyertyák csonkig égnek című világsikerű operáját állítják színpadra ősbemutatóként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik