Szórakozás

Filmmaffia: Milliókkal verték át a színészeket

A fiataloknak szóló zenés-táncos film elkészült, a színészeket azonban azóta sem fizették ki.

Több tízmillióval tartozik egy cég azoknak a színészeknek és stábtagoknak, akik a Talent: A Sikercsapat című fiataloknak szóló zenés film munkálataiban vettek részt – írja a Blikk. A filmben olyan színészek játszanak, mint Szarvas József, Miller Zoltán és Fekete Dávid, akik megerősítették, hogy bár a forgatás egész nyáron zajlott, ők bizony egy fillért sem kaptak a munkáért.

“Furcsa szerződést írattak velünk alá, és valóban nem kaptuk meg a fizetésünket. Erre várunk azóta is” – mondta a lapnak Szarvas József. Fekete Dávid álmában sem gondolt arra, hogy ilyesmi előfordulhat.

Fotó: feketedavid.com

“Álmomban sem gondoltam volna, hogy felkérnek egy munkára, és nem leszünk kifizetve egy ilyen neves, nagy produkcióban. Ez egy zenés-táncos, már-már musicales filmnek készült, és nagyon közel áll hozzám a dalok miatt, annak ellenére, hogy én egy rosszfiút alakítok benne. Mondhatni az egész nyaram ráment, felutaztam a budapesti forgatásokra önköltségen, és vártam, hogy amiben megállapodtunk a producerrel, azt megkapom. Úgy tudom, hogy a fiktív cég nevére kötött szerződések miatt nem tudnak minket kifizetni, de nemcsak a színészeket, hanem az alkotókat, a statisztákat és a táncosokat sem, és már hónapok óta mindenki a pénzre vár, amely számításaim szerint több tízmillió forintra rúg” – mondta az idén váló Fekete Dávid, míg az illetékesek egyelőre nem nyilatkoztak az ügy kapcsán.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.