Szórakozás

A Carbovaris az új Placebo?

Először adott ízelítőt új lemezéből a Carbovaris Budapesten. A srácok azt is elmondták, hogy tavasszal visszatérnek Szegedre.

Négy szemérmetlenül fiatal fiú, négy év, három album. Zsombor, Dani, Soma és Ármin alig húsz évesek, de legújabb videoklipjükkel még a külföldi nagyokat is maguk mögé taszíthatnák. A Sand and Dust című számuk a harmadik albumuk előfutára, mint ahogy a budapesti koncertjük is, ahol a klipről, Brian Molkoról és minden másról is beszélgettünk Jamak Ármin énekessel és Nyitray Dani basszusgitárossal.

Nagyon profi videoklipet sikerült összeraknotok, srácok. Bármelyik magyar vagy külföldi zenekar megirigyelhetné. Nagy költségvetésű volt?

Dani: Nagyon jól esik, hogy az jön le a klipből, hogy ez egy iszonyat drága dolog volt. Az igazság viszont az, hogy saját zsebből forgattuk le a videót. Volt egy baromi jó ötletünk, és egy nagyon profi magyar stábbal dolgoztunk, ezért is lett olyan jó az anyag.

Na várjatok. Saját zsebből? A klip olyan, mintha a Skandináv-félszigeten vettétek volna fel. Akkor ez most hogyan is van?

Ármin: Norvégiában lakik egy ismerősöm, és ő is pont ugyan ezt mondta, hogy a klip olyan, mintha az ő szomszédjánál vettük volna fel. Az igazság az, hogy Szentendrén forgattunk.

Amikor először meghallgattam a Figure Out című dalotokat, azt hittem, hogy Brian Molko, a Placebo frontembere átigazolt hozzátok. Ármin, mondták már, hogy nagyon hasonlít a hangot Brianére?

Ármin: Ismerem a zenekart, bár sose voltam igazi rajongó. Az utóbbi két évben azonban egyre több helyről hallom vissza én is, hogy egy kicsit mintha hasonlítana a hangunk. Talán azért mondják, mert amiben mindketten erősek vagyunk, az a magas és mély tónusú hangok, a közép egyikünknél sem annyira hangsúlyos. De amikor valaki eljön a koncertünkre, és hallanak élőben is, akkor rájönnek, hogy igazából nincs is hasonlóság kettőnk között azon kívül, hogy mindkettőnknek elég karakteres a hangja. Persze én nem tudom megítélni a saját énekhangomat kívülről.

Dani: De én igen! Noha mindannyian ismerjük a Placebot, addig eszünkbe se jutott ez a hasonlóság, amíg két éve el nem kezdték mondogatni.

Azt már tudjuk, hogy nem a Placebo vagytok. Hova sorolnátok magatokat?

Dani: A 2000-res évek indi hulláma hozott minket össze, a nagy kedvenceink inspiráltak bennünket. Például a Foals, Franz Ferdinand vagy a Killers. Besorolásról viszont nem beszélnék. Mi mi vagyunk, és azt csináljuk, amit.

A koncert után megállapíthatom, hogy jól is csináljátok. Viszont egy magyar számotok sincs. Mi erre a magyarázat?

Ármin: Ez leginkább a műfajunk sajátossága miatt van . Nem arról van szó, hogy nem lennénk magyarok, hanem csak arról, hogy ez a műfaj, amelyet űzünk, szeretünk és a vérünkben érzünk, az magyarul nem működik. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt mi szeretnénk. Kompromisszumok nélkül nem sikerülne egy magyar albumot írni.

Még nincs teljesen kész a harmadik lemezetek, de a mai koncerten már ízelítőt adtatok belőle. Mikor lesztek készen vele, és mikor kezdtek egy újabb turnéba?

Dani: ez jó kérdés, még mi sem tudjuk egészen pontosan. Az előző lemezünkkel volt egy hosszabb turnénk, az elmúlt pár hónapban pedig kicsit visszavonultunk, hogy a lemezünkön dolgozzunk, így hosszú idő után ez volt az első koncertünk. De az már tuti, hogy jövő tavasszal egy nagyon király turnésorozatunk lesz egy nagyon menő zenekarral, de hogy kivel, az még titok!

Ezek szerint tavasszal visszajöttök Szegedre?

Dani: Furcsa, de Budapesten kívül Szeged az egyetlen olyan nagyváros, ami úgymond online is velünk van. Írnak nekünk, lájkolnak és szeretnek bennünket, úgyhogy mindenképp. Nem is olyan rég voltunk ott koncertezni, s noha nagyon vártuk már az estét és izgatottak, lelkesek voltunk, a körülmények kicsit ellenünk dolgoztak. Rossz idő volt, ráadásul egy másik nagy koncert is épp ugyan akkor volt Szegeden, így nem hinném, hogy minden rajongónk el tudott jönni. De akik ott voltak, azok jól érezték magukat, és csak ez számít. Úgyhogy tutira visszamegyünk még Szegedre.

Mi a fő célotok? Magyarországon sikeressé válni vagy külföldön turnézni?

Ármin: A lehetséges úti célok között természetesen külföld is szerepel, de számunkra nem ez az elsődleges. Kibontakozni és iszonyat jó zenekarnak lenni itthon is lehet, és szerencsére vannak is ilyen zenekarok.

Dani: Legyenek rohadt jó számaink, és ha már itthon sikeresek vagyunk, akkor mehetünk majd külföldre is. Most viszont az a legfőbb, hogy itthoni sikereket érjünk el úgy, hogy egyre jobbak leszünk, és a hazai nagyoktól tanulunk. Turnépartnert is így keresünk magunk mellé, mert azon kívül, hogy sokáig vagyunk egy zenekarral egy légtérben, és jól ki kell jönnünk egymással, fontos az is, hogy olyanokkal legyünk, akiktől tanulhatunk. Koncerteztünk már a Supernemmel, a Vad Fruttikkal, a Heaven Street Sevennel. Ebből is látszik, hogy nem csak a saját műfajunkon belül mozgunk, hanem igyekszünk minél színesebbek lenni, ami reméljük, majd tükröződik az új lemezünkön is.

Zsingor Tünde

Ajánlott videó

Olvasói sztorik