Szórakozás

Paudits: A lábamon már csak a fűrész segít!

Tegnap írtunk arról, hogy élelmiszert gyűjtenek Paudits Béla számára. A Jászai Mari-díjas színművész elárulta a Hír24-nek, hogy nagyobb a baj, mint azt sokan gondolták.

Korábban a témában:

Szörnyű helyzetben van az egykor ünnepelt színművész, Paudits Béla. Ezért döntött úgy az Önkéntes Batta nevű szervezet, hogy gyűjtést szervez neki a Facebookon. Ahogy arról tegnap írtunk, a felhívást már több ezren megosztották, és az első élelmiszercsomagokat is eljuttatták Paudits Bélához.

“Nagyon megható ez az összefogás. Fantasztikusak az emberek” – kezdte a Hír24-nek Paudits.

“Valóban megérkezett már az első segélycsomag, amiben száraz élelmiszerek voltak, például tészta, lencse, saját termesztésű krumpli. Nem akarom, hogy sajnáljanak vagy hogy rólam beszéljenek, de kétségtelen, hogy nagyon rossz a helyzetem. Ezt nem fogom tagadni. Egy 32 négyzetméteres jéghideg lakásban élek és lényegében gyógyíthatatlan érszűkületem van. 100 métert nem tudok menni, ágyhoz vagyok kötve és korábban azt mondta a “kedves” doktor úr, hogy a lábamon már nem segít semmi, csak a fűrész” – magyarázta Paudits, aki próbálja túlélni a napokat.

“Nem mondhatnám, hogy erős vagyok. Sem lelkileg, sem fizikailag, de valahogy átvészelem a napokat. A helyzetem ellenére vannak, akik támadnak, például azt kérdezik, hogy miért nem spóroltam az évek alatt…Erre mit lehet mondani? Manapság szerintem senki nincs olyan helyzetben, hogy hónapokra előre legyen tartaléka. Ezeket az embereket el kell tűrni…” – tette hozzá.

Címkék: paudits béla

Ajánlott videó mutasd mind

Canadian blue helmets check their weapons, 17 April 1993 near Tuzla's airport, waiting to depart for the Moslem enclave of Srebrenica, where some 30000 refugees hope to be evacuated from. (Photo by PASCAL GUYOT / AFP)

Befogod a szádat, nem beszélsz róla

Békefenntartók voltak, de azzal vádolják őket, hogy asszisztáltak egy népirtáshoz. A boszniai háború után sokan nem tudták újrakezdeni az életüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.