Szórakozás

Harryék feladták az antarktiszi versenyt

Harry herceg (harry herceg, )
Harry herceg (harry herceg, )

Harry herceg csapatának vezetői úgy döntöttek, hogy a sérülések miatt kénytelenek kiszállni a Déli-sarkkörre tartó versenyből.

Óriási lelkesedéssel vágott neki Harry herceg a Walking with the Wounded versenynek, amiben három, ismert emberek által vezetett, sérült veteránokból álló csapat próbált meg gyalog eljutni a Déli-sarkra.

Ám egy héttel az indulás után kénytelen volt feladni a versengést a herceg csapata. Az időjárás és a terep ugyanis sokkal keményebb, mint arra számítottak, és több sérülés is történt a gárdában. Ezekből adódóan nagyon lelassultak, és többnapos csúszásba kerültek. Ezért úgy döntöttek, hogy nincs értelme az erőltetett menetnek, hiszen úgyis csak időn túl érhetnének célba. Feladták a versenyt, és lassú tempóban, egy könnyebb útvonalon közelítik meg a sarkkört.

A másik két csapat szintén amellett döntött, hogy a biztonságot előrébb helyezik a sikernél. Így a három alakulat hamarosan találkozik egymással, és közösen teljesítik a több mint 300 kilométeres táv hátralevő részét. Harry egyébként nincs a sérültek között, és a csapattal marad a túra végéig. Mert akkor is el akar jutni a Déli-sarkra, ha nem nyerhetnek.


Fotó: Northfoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik