Szórakozás
nyugdíjas hipszter (nyugdíjas hipszter)

Ilyen nagyi lesz a mai fiatalokból

Buthy Lilla

2013. 12. 05. 15:01

Itt a nyugdíjas Y generáció! Ilyennek képzeli egy fotós a mostani ifjakat évtizedek múlva.

Az Y generáció az 1976 és 1995 között születetteket jelöli. E nemzedék életében meghatározó a technika száguldó fejlődése.

Linda Dajana Krüger aka Dai Lyn fotóin keresztül érdekes bepillantást nyerhetünk a nem is oly távoli jövőbe – írja az xxivmagazine.com.

Nagynénje 1960-as kamaszkori képei ihlették meg. Megpróbálta elképzelni, hogy az Y- generáció vajon hogy fog kinézni pár évtized múlva. Így született meg a My Generation sorozat.

Nyugdíjas modelljeit a mai utcai stílusnak megfelelően farmerkabátokban, sapkákban, szarukeretes szemüvegekben kapta lencsevégre.

Természetesen az elektronikus kiegészítők is megjelennek, mint például a Macbook és az iPhone, hogy még hitelesebb legyen a fiatalos megjelenés.

Krüger azt mondta, hogy nagyon élvezte a fotózást, leginkább azt az izgatottságot és természetes kíváncsiságot, amit az idős embereknél tapasztalt.

Beszédes statisztikai adat, hogy az Y generációs felnőttek 81%-a nem bír ki egyetlen napot sem a közösségi oldal nélkül. A nagy megmondó, Csernus Imre, pszichiáter szerint függőségük megmosolyogtató, az intelligenciájuk lenyűgöző. Pörögnek, kisujjból kezelnek minden technikát, virtuális életet élnek, követni is nehéz őket. Nyugodtan ülni pedig nem tudnak. Így él az Y generáció.

Kattintson a képre, ha kíváncsi a teljes sorozatra!

Forrás: dailynpower.tumblr.com/ Linda Dajana Krüger aka Dai Lyn Power

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.