Szórakozás

Megvan, ki esett ki az X-Faktorból

Vasárnap este újabb versenyző távozott. Párbajt vívott Szabó Ádám és Csordás Ákos. Tóth Gabi összetört.

Öten maradtak vasárnapra az X-Faktor versenyzői, közülük Szabó Ádám esett ki. A szavazás lezárása előtt Lilu azt mondta, volt két olyan versenyző, aki között 20 szavazat volt a különbség. Azt nem árulta el, hogy kik.

Rögtön bekerült a legjobb 4 közé a By The Way, Danics Dóra, és Krasznai Tünde. Két fiú párbajozott, Szabó Ádám és Csordás Ákos. Tóth Gabi összetört, kiborult, szipogva vette tudomásul a hírt. “Ezek csak szomorúságkönnyek” – kommentálta az énekesnő. Külön érdekes volt, hogy inkább őt kellett vígasztalni, mint a két párbajozót.

Szabó Ádám ezt a számot énekelte:

Így:

Tóth Gabi Csordás Ákost (is) remegő hanggal konferálta fel, majdnem elsírta magát közben. Csordás magyarul énekelt, ezt:

Így:

A mentorok pedig választottak. Tóth Gabi az alapján döntött, hogy ki van biztosabb helyen, majd Ádámot küldte haza. Geszti Péter azt kérdezte, hol a fenébe voltak mostanáig, hiszen most egyikük jobb volt, mint a másik, és szintén Ádámra voksolt. Szikora Róbert következett, aki úgy vélte, Ákosnak kell hazamennie. Alföldi Róbert azt mondta, nem tud a ma este alapján dönteni, és ő is Ádámot küldte haza.

Amerikában is hazamentek ketten

Egyébként a héten Amerika is választott, ők egy 54 éves nagymamát küldtek haza, és egy kisfiút.

Csak összehasonlításként, a nagymama, Lily Mcloud ilyen előadó volt:

A kisfiú, Josh Levi pedig ilyen:

Címkék: x-faktor

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.