Szórakozás

Baleset baleset hátán a Dobogókői úton

rendőrség, helyszínelés (rendőrségi helyszínelés, )
rendőrség, helyszínelés (rendőrségi helyszínelés, )

Autósok és motorosok is megcsúsztak tegnap délután Esztergom forgalmas útvonalán.

Az első

A hármas sorozat két órakor kezdődött, amikor egy 58 éves férfi egy előzés után nem volt teljesen ura az autójának. A kocsi előbb beállt a sávjába, majd visszatért a szemközti oldalra, csak ekkor már szembejött egy szabályosan haladó másik autó, megtörtént a csattanás. A vétkes beszorult a kocsijába, a tűzoltóknak kellett kiszabadítani, sőt kórházba is szállították, mert a sérülései komolynak látszottak. Mielőtt azonban a mentő elindult volna vele, a rendőrök elővették a szondát és a teszt bizony azt mutatta, hogy a baleset előtt ivott is.

A második

 

Pár órával később szinte ugyanezen a helyen egy férfi elesett a segéd-motorkerékpárjával, de aztán itt is kiderült még jó néhány baki: nem volt jogosítványa, a motorra nem kötötte meg a kötelező biztosítást, ráadásul bukósisak sem volt rajta. Ez volt a legnagyobb baj, hisz pont a feje sérült meg, őt is kórházba vitték, miután egy kanyarban vészfékkel próbált lassítani, de kisodródott.

A harmadik

A helyszínelők alig értek vissza a kapitányságra, már indulhattak is vissza ugyanoda, mert egy nő az árokba csúszott a kocsijával. Mint kiderült, ő járt a legjobban, mert a kocsinak ugyan annyi, de ő legalább nem sérült meg. Azért a helyszíni bírságot nem úszta meg, mert ahogyan az lenni szokott: „nem az út és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel haladt” Esztergomban, a Dobogókői úton.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik