Szórakozás

Fegyvert fogtak a kirándulókra

Dunaalmás közelében, az erdőben fenyegetett fiatalokat egy vadász azzal, hogy agyonlövi őket. A velük lévő kutyával ezt meg is tette.

Az Index számolt be három huszonéves történetéről. Szarvasbőgés időszakában kirándultak a Dunaalmás közelében lévő Kőpitére. Ekkortájt valóban minden nap tartanak vadászatot, de erről a fiatalok nem tudtak, és állításuk szerint semmi nem is figyelmeztette őket erre.

Kutyakilövések máshol is

Korábban Aszódon és Szálkán történt hasonló eset.

Késő délután mentek ki az erdőbe, útközben hozzájuk csapódott egy kutya. Sötétedéskor hazafelé tartottak, amikor egy vadász megállította őket, és egy magaslatról rájuk fogta a fegyverét és azt ordította, hogy feküdjenek a földre, különben agyonlövi őket.  A vadász odament hozzájuk és kérdőre vonta őket, van-e engedélyük, hogy itt legyenek és hogy melyiküké a kutya.  A választ azonban nem várta meg, elindult a tőle körülbelül tíz méterre lévő, a közeledésére menekülni kezdő kutya felé, majd lelőtte az állatot – számolt be a történtekről az egyik fiatal, aki szerint a vadásznak már ki volt biztosítva a fegyvere, így korábban akár őket is lelőhette volna.

A helyi vadásztársaság vezetője szerint mindez nagyon valószínűtlen, egyik kollégájáról sem feltételezi, hogy fegyvert fogott volna a fiatalokra, de szerinte az is „kizárt dolog”, hogy bármelyikük indokolatlanul kilőtt volna egy kutyát – olvasható a cikkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik