Szórakozás

Benkő Dániel bevallotta, hogy embert ölt

A lantművész Joshi Bharat ma délutáni műsorában mesél élete egyik legtragikusabb élményéről.

Benkő Dániel Joshi Bharat mai műsorában az emberi bűnről elmélkedik. A lantművész szerint mindenki vétlennek született, Isten teremtette a bűnt, és az embert is, hogy elkövesse azt. A beszélgetés közben pedig bevallotta élete egyik legtragikusabb élményét is.

“Nincs bűn. A Bibliában is benne van: Isten teremtett bűnt is, ha úgy tetszik. És ahhoz teremtett embereket, hogy ők hajtsák végre azt, és akkor már nem bűn, mert az Isten vezérelte. Én is követtem el bűnöket. Hát öltem is. Ha akaratlanul is, de öltem embert. Vétlenségből, de az én kezem által áttételesen halt meg egy ember. Ez egy autóbalesetben történt 36 évvel ezelőtt” vallotta be Joshinak Benkő, aki azt is hozzátette, valami szükség még van rá, ha annak ellenére, hogy ilyeneket is elkövetett. – “A hóhér is nyugdíjba megy egyszer, a hóhér is szentté válik. Hát a legnagyobb szentek nem gyilkosok voltak és szentté lettek avatva? Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy mi a bűn. Jogilag persze más, ki lehet szabni rá néhány évet.”

Benkő Dániel azóta rengetegszer végiggondolta a baleset körülményeit.

“Öntudatlan állapotban voltam, valószínűleg elaludtam. Biztos, hogy ezerszer, tízezerszer végiggondoltam ezt a kérdést. Van egy pillanat az ember életében, amikor nem azon kell gondolkodnia, hogy mit tett rosszul, hanem arra kell törekedni, hogy éld a most pillanatát, mindent megtenni annak érdekében, hogy még jobb legyen, elfogadhatóbb körülmények legyenek másoknak is” – vallja a magát sminkelő Benkő Dániel, aki azt is hozzátette, szerinte nincs olyan, hogy halál, csak élet van, és az élet különféle formái.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik