Szórakozás

Bankkártyát klónozott

bankautomata (pénzfelvét, )
bankautomata (pénzfelvét, )

A román férfinél a rendőrök megtalálták a számlákról levett pénzt is.

Ausztráliai bankokhoz tartozó hamis, illetve “klónozott” kártyákkal Szegeden, Deszken és Szőregen vett fel készpénzt a 37 éves C. G. R. az idén, március 22-én és 28-án. Próbálkozásai több esetben sikerrel jártak, így összesen valamivel több mint 3 millió forint készpénzhez jutott hozzá.


fotó: Csomgrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság a bank biztonsági szolgálatától kapott információk alapján március 28-án fogta el a férfit, miután ezzel a módszerrel újabb készpénzt hívott le Szegeden. A román elkövető által vezetett BMW-t a Dugonics téri körforgalomban állították meg a járőrök, miközben egy újabb ATM-et keresett. Az autó átvizsgálásako a rendőrök hiánytalanul megtalálták azt a több mint 1 millió forint készpénzt, amit a gyanúsított aznap vett fel több automatából. A nyomozók 7 klónozott bankkártyát is lefoglaltak.

A 37 éves C. G. R. ellen készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés miatt indult büntetőeljárás amit hétfőn vádemelési javaslattal küldtek meg az ügyészségnek. A bíróság a férfi házi őrizetét rendelte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik