Szórakozás

Sikkasztással gyanúsítják Molnár Anikó párját

Többször összetűzésbe keveredett a törvénnyel Molnár Anikó új szerelme, Norbi. Az egykori Nagy Ő ledöbbent, amikor kiderült: párját korábban már elítélték.

Molnár Anikónak tényleg nincs szerencséje a szerelemben. Évekig pár nélkül élt, többek között azért, mert komplexusai voltak a túlsúlya miatt. Később azonban megismerkedett Norbival, aki úgy fogadta el, ahogy van és Anikó igazán boldognak érezhette magát. Egészen mostanáig … a Blikk ugyanis borította a bilit, kiderült, hogy Norbi már többször állt bíróság előtt, és jelenleg is gyanúsított egy sikkasztási ügyben. Erről egy “olvasó-riporter” adott felvilágosítást.

“Sok éven keresztül dolgoztam a cégének, és bizony nemrégiben behívtak, hogy tanúskodjak egy Norbival kapcsolatos, 8 millió forint feletti sikkasztási ügyben, amelyben ő volt a gyanúsított” – mondta a Blikknek a jól értesült forrás.”Bevallom, én csak Anikót féltem attól, hogy Norbi élősködik rajta, hiszen ha jól tudom, már oda is költözött hozzá. Ismerem őt, és tudom, hogy nagyon jó a dumája, bárkit könnyedén levesz a lábáról” – tette hozzá.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya megerősítette, hogy jelenleg a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást V. Norbert ellen. Azzal gyanúsítható megalapozottan, hogy egy kft. ügyvezetőjeként 2012 januárjában továbbértékesítés céljából nagyobb értékű édességet vett át egy tatabányai székhelyű kft.-től, azonban az átvett termékekkel, illetve azok ellenértékével nem számolt el a cég tulajdonosa felé.

A napilap felkereste Molnár Anikót is, aki csak annyit mondott, hogy nem tudott erről az egészről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik