Szórakozás

Egyre több a vaktölténnyel lövöldöző férfi

alsonadrag(210x140)(3).jpg (alsónadrág)
alsonadrag(210x140)(3).jpg (alsónadrág)

Manapság az apukajelöltet vizsgálják meg először, ha nem jön a baba.

Megdöbbentő az az adat, miszerint ma Magyarországon a házaspárok 20 százaléka meddő, ez körülbelül 200 ezer párt jelent. Ennek okáról kérdeztük Vereczkey Attila nőgyógyászt, egyben egy meddőségi centrum vezetőjét.

Még húsz, harminc évvel ezelőtt, ha nem jött a baba, egyértelműen a nőt hibáztatták – mondta a szakértő. Ma már a férfit vizsgálják meg először, ugyanis 40 százalékban a spermák életképtelensége az ok. Csak ezután végzik el a nőgyógyászati vizsgálatokat.

Akkor lehet meddőségre gondolni, ha egy – két éven belül – gyakori próbálkozás után sem jön létre terhesség. Ez pedig komoly problémát okoz a párok életében, ugyanis meddőségből adódó több éves sikertelen próbálkozás a második helyen áll azon egészségügyi okok listáján, amelyek váláshoz vezetnek.

A fogamzóképtelenség lehet elsődleges, ami azt jelenti, hogy a nőnek eddig egyáltalán nem volt gyereke, sőt, soha nem is esett teherbe. De lehet másodlagos is, mely egy, vagy akár több szülés után következik be.

Több oka lehet

E megdöbbentő adatokat a következőkkel magyarázza a szakorvos:

Sok teher van a leendő szülőkön:munkahelyi stressz, megélhetési problémák, és nem ritka a családi nyomás sem, ugyanis a leendő nagyszülők nagyon várják a kis unokát, aminek hangot is adnak.

De kevesen tudják, hogy meddőséget okozhat a laktóz-, vagy lisztérzékenység is, éppúgy, mit a dohányzás, szeszes ital fogyasztása, és a drogok.

Megoldás

A meddőség kezelését ezért komplex szemléletben kell végezni. Mint mondja a szakember: „ Ha a meddőséget egy egésznek képzeljük el, annak csak egy szelete a hagyományos lombikbébi (IVF) program, és nem szabad megfeledkezni a többi, elhagyhatatlan szeletről, mint például az endokrinológia, endoszkópos sebészet, urológia, immunológia, pszichológia, genetika.”

Hüvelyen keresztül befelé hatoló baktériumok, de gyakran okozhatja egy egyszerűnek tűnő felfázás is. Sajátos körülmény, amikor a petesejt nem érik meg, illetve nem tud a petefészekből kipattanni. További okok között szerepel a méh helyzeti rendellenességei: például a túl előrehajló, vagy a túlságosan hátrahajló méh esetében is nehezen jön létre terhesség. Ezt két kézzel történő vizsgálattal, vagy ultrahang készülékkel történő vizsgálattal igazolni lehet.

Okozhatnak még meddőséget hormonális zavarok, mint az agyalapi mirigy által termelt tejelválasztást serkentő hormon túltermelődése. Vagy több férfi nemi hormon termelődik a kelleténél. Kevés tüszőhormon termelődik, vagy éppen kevés sárgatest hormon képződik. De a pajzsmirigy hormonszintjét is vizsgálni kell.

A társadalom morálja is átalakult

Egyre több a 35-40 év körül gyermeket vállaló nők aránya. Ebben a korban már nehezebb teherbe esni, és 10 embrióból 7 valamilyen rendellenességgel rendelkezik, vagy életképtelen. Ezért érdemes genetikai vizsgálatot végezni, amivel kiválasztják a legéletképesebb sejteket. Mégis a megkérdezett huszonévesek többsége azt tartja ideálisnak, ha „élnek” még egy kicsit, szórakoznak, bulizgatnak, tanulnak, házat, autót vesznek, és majd csak ezután jöhet a jövő reménye: a gyermek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik