Szórakozás

Vigyorgó erőszaktevő

Örökre börtönben maradhat az a férfi, aki a tavasszal összeszurkált egy nőt Dunakeszin, majd megtámadta és megerőszakolta egy rendőr feleségét.

A Blikk beszámolója szerint a 23 éves N. Sándor a bíróság folyosóján kacarászott, közben azt bizonygatta, hogy ártatlan. A szakértői vélemények azonban mást mondanak, a legutóbb elkészült jelentés szerint akár az életét is kiolthatta volna első áldozatának.

Magányos nőket keresett

A férfi március 4-én Dunakeszin leszólított egy vonathoz siető nőt, és megpróbálta megerőszakolni. Ő ellenállt, mire N. egy csillagcsavarhúzóval többször combon szúrta, sőt meg is harapta. Áldozata életét csak a szerencse mentette meg, a döfés pár centivel kerülte el a combartériát. Másnap egy kocogót ejtett túszul Sződön, a kerékpárúton. A Blikk információi szerint a nőt – aki egy rendőr felesége – késsel tartotta sakkban, megerőszakolta, és órák múlva engedte csak szabadon.

Három csapás

A férfit most két rendbeli erőszakkal, személyi szabadság megsértésével vádolják: ha bebizonyosodik, hogy N. Sándor áldozata életére tört, a három csapás miatt akár a legsúlyosabb büntetésre is számíthat. Fiatal kora ellenére ugyanis hosszú bűnlajstroma van: saját bevallása szerint tizennégy évesen kapta első elzárását, 2012. szeptember 21-én szabadult legutóbbi, hat év hosszú börtönbüntetéséből. A lap értesülései szerint akkor tizennégy rendbeli rablás miatt ítélték el. A Blikknek adott interjút még megjelenése előtt visszavonta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik