Szórakozás

Gyermekkínzásért megy börtönbe

8 évre ítéltek egy makói férfit, aki rendszeresen verte, megalázta nevelt gyermekeit.

A korábban már négyszer büntetett, most 40 éves Zsigovics Róbert 2010 nyarától élettársával közösen nevelte az asszony három gyermekét.

A férfinak bejelentett munkahelye nem volt, az asszony alkalmi munkákból kapott jövedelméből és segélyekből éltek.

A vádlott rendszeresen megpofozta, kínozta az akkor hat-, kilenc- és tizenhárom éves gyerekeket, és gyakorta obszcén szavakkal szidalmazta őket. A férfi lelki terror alatt tartotta a gyerekeket, egymás előtt megszégyenítette, és emberi méltóságukban megalázta őket. Többször bántalmazta élettársát is.

Egyszer az egyik kislányt felpofozta, egész testét üvegszálas bottal ütötte, a talpát is úgy összeverte, hogy a kislány járni alig tudott. Ezt a kislányt azzal is megfenyegette, ha rossz jegyet kap az iskolában, szexuálisan fogja bántalmazni.

A 110 kilós, 173 centiméter magas férfi – állítása szerint fegyelmezési szándékkal – tavaly februárban bokszolni kezdett a hétéves kisfiúval. Három percen át ütlegelte a gyerek vállát és hasát, majd hátrakötözte a fiú kezét, és így folytatta a verést. A gyerek kórházba került, a vádlottat másnap őrizetbe vették a rendőrök. Az ügy aztán bíróságra került.

Kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt ítélték el Zsigovics Róbertet 8 év börtönre. 6 évre a közügyektől is eltiltották. A Szegedi Ítélőtábla döntése jogerős, fellebbezni nem lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik