Szórakozás

Több mint 70 milliót hagytak egy taxi ülésén

taxi (taxi)
taxi (taxi)

Egy idős házaspár mintegy negyedmillió eurót (mintegy 73,5 millió forintot) felejtett egy kocsi hátsó ülésén a németországi Würzburgban. A taxisofőr visszavitte az összeget a tulajdonosoknak.

Egyetlen percre sem gondolt arra, hogy eltegye a pénzt, hiszen az idős házaspárnak óriási bajt jelentene, ha megtartaná – mondta kedden a taxisofőr, aki becsületességéért jutalmat sem akart elfogadni.

A férfi egy würzburgi bankból szállította haza utasait a Main Post című lap tájékoztatása szerint. Amikor a következő fuvar alkalmával kinyitotta új utasa előtt a hátsó ajtót, észrevette az ülésen felejtett tarisznyát és benne a pénzt.

“Teljesen elképedtem, hogy valaki így vigyen magával ekkora összeget, és ráadásul még el is veszítse” – mondta a taxis, aki fél órán belül visszament a házaspár otthonához és átadta a pénzt.

Csupán 12,3 eurót (3600 forintot) kért tőlük – az újabb fuvar árát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik