Szórakozás

Balázs Klári pszichiáterhez küldené Sarka Katát

Hajdú Péter felesége felpróbált egy bodyt, ám amikor tükörbe nézett, teljesen kiborult a látványon.

Ezen a héten celebek versenyeznek egymással a FEM3-on futó Shopping Királynőkben. A fashion-reality nagyjából olyan, mint egy vásárlós Hal a tortán: a műsorban egy héten át, mindennap más lányt kísérnek el a készítők ruhát vásárolni.A celebhéten Sarka Kata, Balázs Klári, Cseke Katina, Iszak Eszti és Bíró Ica kaptak egy-egy kiegészítőt, amihez fel kellett öltözniük. Kata egy rózsaszín neccharisnyát kapott, ami nem nagyon nyerte el a tetszését, ám végül úgy döntött, a Flashdance című filmhez illő darabokat válogat magának. Csakhogy amikor felpróbált egy bodyt, teljesen kiakadt attól, amit a tükörben látott. Szerinte ugyanis ehhez még fogynia kell. Balázs Klári szerint Katának pszichiáternél a helye, ha kövérnek látja magát.

“Hát ha azt gondolja, hogy kövér, pszichiáterhez kell vinni. Szerintem elégedett kellene legyen az alakjával, de kis elégedetlenséget érzek rajta, talán ez kortünet rajta” – mondta Katáról a műsorban Balázs Klári.

Sarka Kata ugyanakkor úgy érzi, reálisan látja saját testét.

“Maximalista vagyok, és azt gondolom, hogy reálisan látom magam. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mik a gyengeségeim, amire most nem hívnám fel a figyelmet. Szimplán arról van szó, hogy határozott elvárásaim vannak magammal szemben” – magyarázta a StoryOnline-nak az interneten romantikázó Kata.

Fotó: FEM3

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.