Szórakozás

Alföldi Róbertnek volt egy másik családja is

Az X-Faktor mentorán már gyerekként látták, hogy más, mint a többiek.

Alföldi Róberten már óvodás korában látszott a tehetség – állítja volt tanító nénije, akinél szinte családtagnak számított az X-Faktor mentora. A tanárnő az is elárulta a színész-rendezőről, hogy a főzéshez is nagyon jól értett már gyerekként, és aki ismerte, mindenki tudta, hogy “nagy ember lesz belőle”.

“Már óvodás korában felfigyeltem rá, tudtam, hogy nagy ember lesz belőle. A lányom, Imola legjobb barátja volt. Így már egészen kicsi kora óta családtagként tekintettünk rá. Szinte itt lakott. A nagymamája néhány utcával arrébb élt. Így majdnem minden délután itt játszottak a lányommal. De ő más volt, mint a többi gyerek. Mintha már óvodás korában eldöntötte volna, hogy színész lesz. Már akkor kiemelkedett versmondásban, vonzotta a színpad, a szereplés. Sokszor arra jöttem haza a tanítás után, hogy Robika és a lányom felforgatták az egész házat. A lepedőimet befestették, szebbnél szebb klepetusokat varrtak maguknak. Aztán a színjátszó körben azzal ámították a népeket… Most is élénken emlékszem arra, később Prokofjev Péter és a farkasát adták elő, őt cicának öltöztettük. Hihetetlenül jól játszott… A színpadon kívül pedig rendszeresen sütöttek, főztek Imolával. Volt, hogy mire hazaértem az iskolából, majdhogynem a vacsorát is elkészítették. Robi ebben is tehetséges volt…” – emlékszik vissza Szörény Vera, Alföldi tanító nénije a Story magazinban, amelynek a legfrissebb számában most sosem látott fényképeket találsz a színész-rendezőről, aki nemrégiben a Hír24-nek is interjút adott, amiben arról mesélt, hogy elveszett a művészi szabadsága.

Fotó: Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik