Szórakozás

Steiner Kristóf: Rihanna lesz*rja az izraeli közönséget

Hatalmas botrányt kavart Rihanna izraeli koncertjével, ahonnan alaposan elkésett és ráadásul Palesztinázott is egy sort.

Steiner Kristóf már jó ideje Izraelben él, így “testközelből” tapasztalhatta meg a botrányhangulatot, amit Rihanna keltett Izraelben azzal, hogy egy elegáns másfél órás késé után még palesztinázott is egy sort a koncertjén.

Srácok, akarjátok hallani, milyen “szuper” show-t nyomott le Rihanna Tel Avivban tegnap este? Reggel 9 helyett délután 3-kor érkezett a magángépén, majd a próba helyett a Holt-tenger felé vette az irányt személyi fotósával. Még javában lubickolt, mikor a közönség már gyülekezett a koncert helyszínén. A bejelentett időponthoz képest másfél óra késéssel jelent meg – természetesen hangbeállásra már nem volt idő. A megoldás? Minden egyes dal playbackről ment. Ririt nagyon kimeríthette az iszappakolás, ugyanis egyetlen egyszer sem öltözött át a koncert során, és – azzal együtt, hogy 90 perc késéssel indult – 20 perccel a tervezett idő ELŐTT fejezte be a show-t. Ennek oka nem az, hogy az ilyen nagy sztárok, mint ő, képesek megállítani az idő kerekét, hanem az, hogy egyszerűen átugrott HÉT számot a set listről – köztük a legnagyobb slágereket is.

A “Pour It Up” című szám során végül kiderült, hogy miért ilyen dacos: az “All I see is Dollar signs” sort kicserélte “All I see is Palestine”-ra… Engem személyesen nem bosszant a dolog, szerencsére annál stabilabb vagyok úgy lelkileg, mint az értékrendemet tekintve. De azért engedtessék meg azt mondanom, hogy ez egy ici-picit sem profi, de leginkább k*rvára pofátlan. Félreértés ne essék, nem Rihanna politikai álláspontját fájlalom – az az ő dolga. A VISELKEDÉSÉVEL van bajom. És csendben hozzátenném: a gázsiját egészen biztosan nem a palesztinok fizették ki, hanem az IZRAELI ZSIDÓK, akiket olyan mélységesen megvet. Bár épp ezt a sort cserélte le, de mégis minden szónál világosabb: Rihanna igenis kizárólag Dollár-jeleket lát. Kedves Riri! Lehet, hogy az USA-ban tolerálja a közönség – legyenek azok muzulmánok, zsidók, keresztények, feketék, fehérek, tökmindegy – ha a kedvencük konkrétan leszarja őket. Ám van egy olyan sanda gyanúm, hogy itt – Izraelben, vagy Palesztínában, a produkciód hiányosságainak szempontjából nem ez a fő szempont – most léptél fel utoljára. Amikor Madonna legutóbb itt járt, izraeli és palesztín zászlókat lobogtatott, és arról beszélt: ‘Ha itt a Közel-Keleten béke lesz, a világon mindenhol béke lesz. Mind egyek vagyunk.’  EZ a helyes megközelítés. Now “Shut up and drive’… back home” – fakadt ki a korábban egy mecsetben botrány okozó Rihannára Steiner Kristóf Facebook-oldalán.

Rihanna magával azért nem fukarkodott és izraeli útja előtt Görögországban süttette a hasát – és vonaglott is hozzá egy sort:


Fotók: Instagram

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik