Szórakozás
scherlock nevében (scherlock nevében)

Rémisztő sötétség borul a tinikre

Buthy Lilla

2013. 10. 11. 08:28

A nagysikerű Sherlock-film dunaújvárosi készítői most sci-fit forgattak.

A történetben négy fiatal – Tokió, Peti, Ádám és Eszter – egy puszta közepén ébrednek fel lerobbant autójukban. Bár számításaik szerint reggel van, mégis sötétség veszi őket körül, mintha nem kelt volna fel a Nap. Rövidesen rájönnek, hogy egy hatalmas, sötét aura borul rájuk, amely nem engedi át a fényt és elzárja őket a külvilágtól.

Miről szól az Aura?

Ahogy megpróbálnak a dolgok végére járni, a rejtélyek csak egyre szaporodnak: kagylókat találnak a kocsi aljára tapadva, tit okzatos fények reagálnak a szavaikra, eső esik a semmiből, és mind a négyüknek furcsa látomásaik támadnak. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy nincsenek egyedül és ha rövid időn belül nem jutnak ki szorult helyzetükből, akkor elveszítik egyik társukat. De hogy valójában mi a tétje a megpróbáltatásaiknak, azt egyikőjük sem sejti – beszélt a részletekről Bernáth Zsolt.

Jubileum

Elmondta, hogy előző munkájukhoz, a Sherlock-filmhez hasonlóan az Aura is alacsony költségvetéssel, állami támogatás nélkül készül. Jelenleg az utómunkálatok zajlanak, az alkotás bemutatója pedig 2014 februárjában lesz.

A négy tinédzser szereplő között ott van a Sherlock-filmből már ismert Szénási Kristóf és Ungvár Ádám. Rajtuk kívül most először mutatkozik be filmszerepben Kapócs Panka és Dubai Péter. Bernáth Zsolt a már összeszokott dunaújvárosi csapattal dolgozik: a producer Kis-Szabó Márk és Váczy Károly, a forgatókönyvet Kis-Szabó Márk jegyzi.

Bernáth Zsolt kiemelte: a filmet létrehozó dunaújvárosi független filmes csapat tagjai ezzel az alkotással ünneplik megalakulásuk 20. évfordulóját. Filmográfiájukban olyan filmek szerepelnek, mint a Sohasevolt Glória (2001) vagy az Illúziók (2009).

Fotó: Facebook/Sherlock Holmes nevében

Világsiker

Az állami támogatást szintén nélkülöző Sherlock Holmes nevében című filmet a magyarországi mozi- és tévévetítések után bemutatták 11 országban, 13 filmfesztiválon. Az áprilisban megrendezett Stockholmi Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb ifjúsági film díját. Az ifjúsági mozi forgalmazóra talált Japánban, Brazíliában és Németországban is. A kalandfilmet a jövőben még több külföldi fesztiválon – Csehországban, Írországban, Azerbajdzsánban, Ukrajnában és az Egyesült Államokban – is bemutatják.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.