Szórakozás

Mégsem volt vendégbumm a Balatonnál?

balaton-sound(1)(4)(960x640)(1).jpg (balaton sound)
balaton-sound(1)(4)(960x640)(1).jpg (balaton sound)

Eltűntek a turisták augusztusban.

Az augusztus kisebb emelkedést produkált, mint a többi hónap, a teljes vendégkörrel számolva csak három százalékkal haladta meg a múlt évit.

A főszezonra nem lehet panasz

A víz mennyisége és minősége, a kánikulai napok mind hozzájárultak ahhoz, hogy sikeres szezont zárjon a Balaton-part.

A Veol.hu-nak a keszthelyi strand üzemeltetője azt nyilatkozta, hogy a tavalyinál jobb szezont zártak, a sok magyar nyaraló mellett megnövekedett az orosz, lengyel és cseh látogatók száma is. A 3300 főt, a strand maximális létszámát azért nem érték el.

A főszezon kedvező időjárásának és a minden korábbi nyárnál több és színvonalasabb programoknak köszönhetően átlagosan 10-15 százalékos forgalomnövekedésről beszélhetünk. Több mint egy évtizede nem volt ilyen nyár, amikor július közepétől augusztus 20-ig sem hideg, sem eső nem űzte el a vendégeket a Balatonról – ezt Kertész Rezső, a KISOSZ (kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók Somogy megyei érdekképviseletének) társelnöke mondta az MTI-nek.

MTI fotó

Az augusztus 20-i rossz idő vetett véget a balatoni nyárnak

A Sonline.hu szerint Siófokon az augusztusi szám elmaradt a 2012-estől, így összességében csak 0,5 százalékos az idei vendégforgalom-növekedés az első nyolc hónap alapján. A balatoni hajók forgalmán sem látszott a „rekordnyár”, az is a tavalyi közelében alakult.

Hoffmann Henrik siófoki szállodaigazgató, a balatoni TDM-szövetség elnöke a Sonline.hu-nak azt nyilatkozta, hogy azért fulladt be az augusztus, mert 20-án elromlott az időjárás. Ha maradt volna a kánikula, akkor az a számokon is meglátszódna, így azonban elmaradtak a vendégek. Lenullázódott a növekedés.

Pang az elő- és utószezon

Iyenkor kevés a turista a Balaton-parton. “Ők lehetnének például a nyugat-európai inaktívak, akiknek nem számít se a tanév, se a munkahely, se a hazai időjárás-előrejelzés. A nyugat-európai nyugdíjasok visszacsábítása azonban azért sem könnyű, mert a kilencvenes években sikerült lejáratni magunkat, „werbefahrt” néven elhíresült olcsó utakkal ” – mondta a szállodaigazgató a Sonline-nak.

A szezonhosszabbítás lenne a legfontosabb, amihez jövőre hozzájárulhat, hogy a Nagyon Balaton rendezvénysorozat augusztus 20-án kezdődik majd.

A Balaton Soundot pedig pont,hogy előre szeretnék hozni, legalábbis a zamárdi nyaralótulajdonosok.

Sokan attól tartanak, ha a nyári főszezon elé időzítenék, akkor jelentős számú látogatót veszítene a rendezvény. Európa legjobb közepes méretű fesztiválján idén 127 ezren buliztak, amivel látogatócsúcs dőlt meg.

Egy biztos, jövőre még júliusban rendezik meg a Balaton Soundot, a hivatalos Twitter-csatornán megjelent 2014-es fesztiválnaptár szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik