Szórakozás
Alekosz(2)(960x640).jpg (Alekosz)

Mi történt a ValóVilág nyerteseivel?

Két évvel a legutóbbi reality után nemsokára ismét képernyőre kerül a ValóVilág az RTL II-n. Ennek örömére nézzük meg, mi is lett az előző öt széria nyerteseivel.

Korábban a témában:

Az első ValóVilágban tűnt fel Majka, ám a 2002-es realityt végül Mészáros Szabolcs nyerte, aki “szabadulása” után úgy nyilatkozott, azt sem tudta, mire vállalkozott és még őt is meglepte, mennyire népszerű lett hirtelen.

“Én azt gondoltam, hogy egy túlélőshow-szerű műsorra toboroznak játékosokat, amikor megláttam a felhívást az EKG-görbére emlékeztető logóval együtt. Én a békéscsabai főiskola tanítóképző szakát végeztem el, az egyik műveltségi területem a testnevelés volt. Kellően fittnek éreztem magam akkoriban, így jelentkeztem. Részt vettem vagy tíz-tizenegy szereplőválogatáson, mire kiderült, miről is van szó: erőpróba, de nem fizikai, hanem mentális értelemben. A célegyenesben azonban nem szálltam ki, a felkínált nyeremények kellő vonzerőt jelentettek a részvételre” – nyilatkozta korábban VV Szabolcs, aki a bezártság után politizálni kezdett és az MSZP egyik kampányarca lett, 2004-ben pedig a zuglói önkormányzat képviselője. Ezt követően még nagyobb fordulat történt az életében, állítólag sikeresen felderítette egy gazdasági bűncselekmény szálait, ezért azt javasolták neki, hogy álljon a rendőrség kötelékébe. Elvégezte a szükséges átképzéseket és azóta nyomozóként dolgozik.

A ValóVilág második szériáját Vitkó László nyerte, de ebben a részben tűnt fel a később Nagy Ő-vé váló Molnár Anikó is. A most 41 éves László Angliában kezdett új életet, ahol különböző éttermek menedzsere lett. Laci nemrég azt nyilatkozta, hogy nem is lehetne boldogabb, ugyanis egy évvel ezelőtt megházasodott.

2003-ban indult a ValóVilág 3, és ekkor választották meg a VV-k történetének legfiatalabb győztesét is: Milo azaz Gyukin Milovan mindössze 18 éves volt ekkor.

“A VV óta szereztem két diplomát és pár éve már az RTL Klubnál dolgozom. Büszke nagybácsi vagyok és fotózom is. Nagy vágyam, hogy forgassak majd egy filmet” – nyilatkozta nemrégiben Miló, akit még a mai napig felismernek az utcán.

Fotó: TV2

A negyedik ValóVilág-ban tűnt fel és vitt mindent Alekosz. Később azonban hiába kapott feleségkereső műsort, átpártolt a TV2-n futó Összeesküvőkhöz. Az RTL persze perelt, ami a mai napig nem zárult le.

“Nem csinálok semmit, akkor kelek fel amikor akarok és azt csinálok, amihez kedvem van. Nincs is ennél jobb, úgy élek, mint egy nyugdíjas és ehhez az egzisztenciális feltételek is megvannak” – mesélt mostani életéről Alekosz.

A ValóVilág 5-ben Knapp Attila vitt mindent. Az eddigi nyertesek közül ő a legtudatosabb és talán ő az, aki leginkább él a lehetőségeivel. Állítólag a ValóVilág 6-ban mint szerkesztő is részt vesz majd, így háttéremberként figyelheti a játékosokat. Legutóbb tanácsokkal is szolgált ezzel kapcsolatban:

“Önmagát adni senkinek sem elég a győzelemhez. Én sokszor voltam ösztönösen félkegyelmű, de sokszor nagyon is tudatosan. Szerepeket kell játszani és jól kell ráérezni arra, hogy ki a szavazóréteg, aki tovább juttathat. Velük kell azonosulni, az ő problémáikat kell megmutatni. Viszont, aki csak szerepet játszik, az is bukni fog” – magyarázta a Borsnak.

Hamarosan pedig az is kiderül majd, kik költözhetnek be a ValóVilág 6 luxusbörtönébe.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.