Szórakozás

Testmozgással is lehet küzdeni az Alzheimer-kór ellen

futók (futók)
futók (futók)

A testmozgás javíthatja az Alzheimer-kór kockázatának kitett személyek kognitív funkcióit, mivel a memóriával összefüggő agyi aktivitások hatékonyságát jótékonyan befolyásolja az, ha valaki fizikailag aktív.

Az idősek körében az egyik legnagyobb félelmet az emlékezetvesztéssel járó Alzheimer-kór okozza, és bár bizonyos szintű memóriaromlás a kor előre haladtával még normálisnak tekinthető, az úgynevezett enyhe kognitív zavar (MCI) már ennek az egyelőre még gyógyíthatatlan betegségnek az előjele lehet. Egy nemrégiben megjelent tanulmány azonban – melyet dr. J. Carson Smith, az Egyetem Kineziológia Tanszékének munkatársa készített – talán újabb reményt adhat azoknak, akik ezzel a rettegett kórral küzdenek – írja a Házipatika.com.

A Journal of Alzheimer’s Disease című lapban közzétett kutatás során az enyhe kognitív zavarral diagnosztizált, átlagosan 78 éves alanyoknak mind az emlékezetük, mind az agyi funkcióik javulást mutattak a testmozgás hatására. A 12 hetes vizsgálat során a kísérletben résztvevők olyan mértékű javulást mutattak, amit eddig egyetlen gyógyszerrel sem értek el a szakemberek.

A vizsgálat során a 60 és 88 év közötti idős embereket két csoportra osztották, az egyikbe enyhe kognitív zavarral küzdők, a másikba pedig egészséges agyműködésű személyek kerültek. Mindkét csoport 12 héten át rendszeres testedzésen vett részt, mely elsősorban futógépen valód edzésből állt, amit mindenki esetében személyi edző felügyelt. A vizsgálat végeztével mindkét csoport tagjainál a szív- és érrendszeri állapot javulását tapasztalták, emellett pedig a memória terén is jelentős javulást mutattak. A testmozgás mennyiségét heti 150 percben szabták meg, az intenzitás fokát pedig úgy határozták meg, hogy a szívfrekvenciát megemelje és meg is izzassza az alanyokat, annyira azonban ne legyen kimerítő, hogy közben ne tudjanak beszélgetni a résztvevők.

A kísérletben részt vevők emlékezetét a 12 hetes kísérlet előtt és után is tesztelték, mely során egyrészt híres emberek neveit kellett felidézniük, valamint egy 15 szóból álló listát kellett memorizálniuk, és a testmozgás hatására mindkét területen javulást mutattak az alanyok.

Dr. Smith a jövőben hasonló, nagyobb szabású vizsgálatra készül, melybe olyanokat is belevonna, akik jelenleg még egészségesek, de genetikailag hajlamosak az Alzheimer-kórra. A kutatást hosszabb távúra tervezik, és a testmozgás mellett egyéb kezelési módokat is tesztelnének a során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik