Szórakozás

Gyilkossággal fenyegetőzött egy banki ügyintéző

Bank (bank)
Bank (bank)

Előzetes letartóztatásban a bankigazgató és bűntársa, akik összesen 18 hitelügyletet intéztek el hamis munkáltatói igazolásokkal.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya hűtlen kezelés és vesztegetés miatt indított nyomozást.

Egy 34 éves férfi két társával 2011 novembere és 2012 októbere között egy székesfehérvári bank fiókigazgatójaként összesen 18 olyan hitelszerződést kötött különböző személyekkel, amelyekhez hamis munkáltatói igazolásokat használt fel.

A banknak ezzel több millió forint kárt okoztak. A TV2 Tények úgy tudja, a fiókvezető pénzért intézett hitelt az ügyfeleknek, 50 ezer forintot kért a kedvező hitelbírálatért, aztán ha kellett, papírokat is hamisított hozzá. Majdnem 1 millió forintot keresett így. A fiókvezető ezzel majdnem 16 milliós kárt okozott a banknak, mivel az ügyfelek nem fizették vissza a hitelt.

A Fejér megyei rendőrök a fiókvezetőt és bűntársait szeptember 11-én fogták el. Mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki- mondta Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő a Fehérvár24-nek.

Az egyik ügyintézőt a nyomozók zsarolással is vádolják: Gyilkossággal fenyegetett ugyanis, és megvert egy embert, azt mondta neki, megöli, ha nem lesz kezes az egyik szerződésnél.

A bankigazgatónak vélhetően még többen segítették a csalásban, ezért a rendőrség már most több ember ellen nyomoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik