Szórakozás

Gárdonyban ülésezik az MSZP-frakció

mszp(1)(960x640).jpg (mszp)
mszp(1)(960x640).jpg (mszp)

Arra készülnek, hogy a választásokig hátralévő fél évben számon kérik a kormány ígéreteit az Országgyűlésben.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes az MTI-nek azt mondta szembesíteni akarják az Orbán-kormányt azzal, hogy mit vállalt, és ebből mi valósult meg. Elég volt abból, hogy a Fidesz még mindig “nyolcévezik”, noha több mint három éve ő kormányoz – mondta Tóbiás József, hozzátéve: az MSZP ezért egy elszámoltató politikai forgatókönyvvel készül az őszre.

A szocialisták emellett több korábbi javaslatukat is megpróbálják a parlament napirendjére venni, például az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának csökkentéséről szólót.

Tóbiás József elmondta: a frakcióülésen szó lesz az ország következő hétéves fejlesztési tervéről is.
A frakcióvezető-helyettes beszámolt arról, hogy a házbizottság szerdai ülésén kiderült, a parlament szeptember 16-án választhatja meg az alapvető jogok biztosát.

Áder János Székely Lászlót jelölte ombudsmannak. A szocialisták az évadnyitó frakcióülésen döntenek arról, támogatják-e. Szintén megtárgyalják az ötödik alkotmánymódosítást.

Téma lesz a frakcióülésen a választási felkészülés, az ellenzéki szövetségkötés is. Tóbiás József erről azt mondta az MTI-nek: az MSZP és az Együtt-PM megállapodásával már létrejött a kormányváltó szövetség, a következő hetekben más pártok ehhez csatlakozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik