Szórakozás

Alföldi bevallotta másságát

Csáki Judit Alföldi színháza című könyvében a színész-rendező nyíltan beszél arról, hogy nincs rendben "családpolitikailag".

A Nemzeti Színház volt igazgatója a Más-Színház című fejezetben őszintén beszél magánéletéről és a színház kapcsolatáról:

“Erről a fejezetről azt gondoltam, hogy nem lesz benne a könyvben. Mert nem akarok ‘szenzációs’ fejezetet a Nemzetiről szóló könyvbe; semmi olyasmit, hogy “lám-lám, végre bevallja, pedig úgyis tudtuk.” Aztán ma, – 2013. május 23-án éjjel – minden máshogy van már. Először is: biztos vagyok benne, hogy nagyobb eséllyel maradhattam volna a Nemzeti igazgatója és folytathattam volna a munkát – nem állítom, hogy biztosan, csak nagyobb eséllyel –, ha rendben lennék “családpolitikailag”. Másodszor: néhány napja buzizta le Kerényi Imre valamikori színházrendező a Nemzeti Színház általam vezetett öt évét. És ez már sok. Maradjon csak a fejezet. Akkor is, ha sokan kárörvendve olvassák, hisz “lám-lám, ugye, megmondtuk”. Nem saját érintettségem okán jelentek meg meleg szereplők vagy erről szóló darabok a Nemzeti Színház műsorán. Ennél azért nagyobb léptékben gondolkodom az életről is és a színházról is” – mondta Alföldi Róbert, akit többször ért már támadás – eddig vélt – homoszexualitása miatt.

A könyvről egyébként a HVG írt hosszasan és a végére hagyták az igazán nagy bejelentést.

Fotó: Ancsin Gábor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik