Szórakozás

A szegénység gátolja a szellemi teljesítményt?

szegénység (szegénység)
szegénység (szegénység)

Egy indiai faluban és egy amerikai bevásárlóközpontban keresték a választ brit tudósok.

Korábbi vizsgálatok összefüggést mutattak ki a szegénység és a rossz döntéshozatal között, ám magyarázattal nem szolgáltak. Amerikai, kanadai és brit szakemberek új kutatásukat egy indiai faluban és amerikai bevásárlóközpontokban végezték – idézte a BBC hírszolgálata a Science tudományos magazinban megjelent tanulmányt.

Az indiai kutatást cukornádföldeken dolgozó munkások körében, az aratási ciklushoz kapcsolódva végezték. Ennek során három lényeges fázison mennek keresztül a földművesek. Az első az aratás előtti szakasz, amikor kölcsönöket kénytelenek felvenni, ilyenkor különösen nagy a nélkülözés. Aratás után, fizetés előtt még ennél is szűkösebben élnek, a harmadik szakasz az, amikor pénzükhöz jutnak.

A gondolkodási, vagyis kognitív képességeket vizsgáló teszteket a Warwicki Egyetem kutatója, Anandi Mani állította össze a résztvevők számára, akik a három fázis mindegyikében kitöltötték azokat. Az eredmények azt mutatták, szellemi képességeik a pénzügyi lehetőségeik szerint változtak.

A kutatás igyekezett kiszűrni az egyéb tényezőket, mint a táplálkozás, az egészségi állapot, a testi fáradtság és a családi viszonyok. A vérnyomás és a pulzus mérésével a stressz befolyásoló hatását is korlátozták.

Kontrollkutatást végeztek az Egyesült Államokban, hogy megbizonyosodjanak arról, nem egyedi a jelenség. Itt két csoportot, egy jómódút és egy szegényt vizsgáltak. A résztvevőknek először könnyebb és nehezebb helyzetekbe kellett magukat képzelni, melyek személyes anyagi helyzetükről gondolkodtatták el őket. Például beleélték magukat abba, mi lenne, ha lerobbanna az autójuk, és 1500 dollárba (340 ezer forintba) kerülne a javítása. Ezután töltették ki velük a teszteket.

“Amikor az elképzelt helyzet kisebb anyagi terhet jelentett, nem különbözött a gazdagok és a szegények teljesítménye. Ahogy azonban nagyobb pénzösszeg forgott kockán, a szegények jelentősen rosszabb pontszámot értek el” – közölte Mani.

A kutatók ebből arra következtettek, hogy az állandó és súlyos pénzügyi gondok felemésztik a szellemi kapacitást, és kevesebb erő marad egyéb feladatokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik