Szórakozás

Kilopta az autóból a motorolajat

A Békés megyei rendőrök két tolvajt is elfogtak, mindketten ismerősüket lopták meg.

Az udvaron nyitva hagyott autóból lopott motorolajat egy férfi július 27-én Szeghalmon. A tolvaj, miután kivette a kocsiból a megbontott flakont, a garázsból egy fűnyírót is kitolt. Elvinni azonban már nem tudta az összekészített dolgokat, mert a tulajdonos felfigyelt rá és értesítette a rendőrséget – tudta meg a Szeged24 a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A 22 éves szeghalmi Sz. Sándor kihallgatásán elismerte, hogy ismeri a férfit, akit megpróbált meglopni. Korábban többször járt nála, így tudta, milyen értékek vannak az udvaron. A kapitányság lopás kísérlete miatt indított eljárást Sz. Sándor ellen, és vádemelési javaslattal küldték el az iratokat a Szeghalmi Járási Ügyészségre.
Vádemelést javasolnak egy másik férfi ellen is, aki a gyanú szerint júliusban Vésztőn bemászott ismerőse házának nyitva felejtett ablakán, és pénzt hozott ki az épületből, amit másnap el is költött. A 41 éves vésztői H. Gyula ellen lopás miatt indult büntetőeljárás, melynek iratait szintén továbbították vádemelési javaslattal az ügyészségre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik