Szórakozás
dunaferr (dunaferr)

A kormány megvenné a Dunaferrt

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 08. 19. 20:57

A kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 esti Híradója tudósítása szerint.

A miniszter közölte: délelőtt tájékozódott, egyeztetett a Dunaferr vezetőségével, és ez alapján döntött már hétfőn a kormány.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy elhibázottnak tartják a Dunaferr 2004-es privatizációját. Hozzátette: az ár kérdése és a körülmények tisztázása nagyon fontos a kormány számára. Úgy fogalmazott: “én azt gondolom, hogy ha van egy pozitív hozzáállás a mostani tulajdonosok részéről, akkor akár már az őszre, szeptember végére, október közepére meg lehet állapodni a legfontosabb kérdésekben”.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy ha nem fogadja el a tulajdonos az ajánlatot, akkor a kormány feladata segítséget nyújtani minden olyan embernek, akit elbocsátanak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat például ügyfélszolgálatot nyit a cégnél.

Varga Mihály hétfőn délelőtt a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően újságírói kérdésre még úgy fogalmazott, a Dunaferr “visszaállamosítása” nem merült fel. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a cégre szükség van.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Feloszlatták a Lánchíd spontán blokádját

Kommentek

Hungary's Bence Banhidi (C) vies with Denmark's Rasmus Lauge Schmidt (2ndL) during the IHF Men's World Championship 2019 Group II handball match between Denmark and Hungary at the Jyske Bank Boxen arena in Herning on January 19, 2019. (Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.