Szórakozás

Rossz tréfa Szegeden: leeresztették egy rendőrautó kerekét

rendőrautó (rendőrség, )
rendőrautó (rendőrség, )

Ellenszegültek a rendőri intézkedésnek, előállították őket. Később egy rendőrautón töltötték ki a dühüket.

Elfogta és előállították a rendőrök a azt a két fiatalt, akik egy rendőrautót rongáltak meg hétfőn hajnalban Szegeden – tudta meg a Szeged24 a Szegedi Rendőrkapitányságon.  A rendőrök az egyik nagyáruházban intézkedtek lopás miatt, amikor az eset történt. A két fiatal leeresztette a jármű kerekeit, betörték az egyik indexét és behorpasztották az egyik sárvédőt – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A szegedi rendőrök néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket előállítottak. V. Ádám 21 éves és K. Rafael 23 éves szegedi lakos ellen garázdaság és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Az ügy előzménye, hogy V. Ádámmal és egy másik társával szemben aznap éjszaka már intézkedtek a szegedi járőrök, mivel az Apáthy utcában hangoskodtak, kiabáltak, zavarták az ott lakók nyugalmát. A két fiatal durván szidalmazta a rendőröket, majd az intézkedésnek fizikálisan is ellenszegültek, ezért előállították őket. A két fiatal kihallgatásán egyébként azt vallotta, hogy csak viccnek szánták a rongálást. Szabadlábon védekezhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik