Szórakozás

Rendőrök menekítették ki a játékvezetőket egy Békés megyei kupameccsen

Sörösdobozzal dobták meg az egyik partjelzőt a Mezőkovácsháza-Nyírbátor Magyar Kupa-mérkőzésen – írja a Békésfoci.hu.

A Mezőkovácsházi TE a két osztállyal magasabban szereplő Nyírbátor csapatát fogadta a Magyar Kupa hétvégi fordulóján. A hazaiak már a mérkőzés elején kétgólos hátrányba kerültek az erősebb kerettel bíró szabolcsi alakulattal szemben, ám a második játékrészben magára talált a mezőkovácsházi csapat, végül Bozsár Gábor és Balázs József góljaival sikerült is ledolgozniuk a hátrányukat. A rendes játékidő végén 2-2 volt az állás, így jöhetett a ráadás.

Úgy tűnt, nem bírnak egymással a csapatok, a hosszabbítás második félidejében azonban, egy vitatott helyzetet követően Szilágyi játékvezető kiállította a hazaiak egyik csatárát, Balázs Tibort. A 10 emberrel játszó Békés megyei csapat nem tudott talpon maradni. A hosszabbítás hátralévő néhány percében a vendégek kétszer is megzörgették a hálójukat.

Ezt követően szabadultak el az indulatok. A BMSE című online sportlap azt írja, a téves ítéletek miatt feldühödött hazai szurkolók „valóságos tüntetést szerveztek a fiatal sípmester ellen, akinek valóban meghaladta képességeit ez az összecsapás”.

A dühödt ultrák nemtetszésük jeleként sörrel locsolták le a kijárat felé tartó játékvezetőket. A lelátóról valaki egy sörösdobozt is a pályára hajított, ami éppen az egyik asszisztenst találta el. „A feszültség a későbbiekben sem csökkent, így a játékvezetői hármast rendőri segítséggel kellett kimenekíteni a városból – írja végezetül a Békés megyei sportlap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik