Szórakozás

Szerelmet vallott Lola Czutor Zolinak

Lola és Czutor Zoltán, a Belmondo együttes frontembere a „Szeretlek” és „Köszönöm” szavakat pillanatok alatt eljelelték egymásnak, de a nevüket is megformálták ujjaikkal.

A Sziget Fesztiválon augusztus 7-étől az esemény végéig működő Ability Parkban a sztárok kipróbálták a szájról olvasást, sőt az esti fellépők legismertebb slágereinek jelnyelvi változatába is bekapcsolódtak.

„A siketek ugyanolyan emberek, mint mi, én ugyanúgy fordulok feléjük, mint bárki máshoz. Nem értem, miért kell hátrányos megkülönböztetésben részesíteni őket, hisz mindenkinek van valamilyen fogyatékossága. Nap mint nap találkozom hallássérültekkel, egyáltalán nem nézek másképp rájuk, sőt, ha úgy jön ki a lépés, ugyanúgy hülyülök velük, és beszólok nekik. Hisz ugyanolyan emberek, mint mi, csak más a nyelvük” – fejtette ki lelkesen Czutor Zoli, akit a Medilearn Akadémia jelnyelvi tanárai tanítottak jelelni.

Nemcsak Zoli, de Lola is rendkívül lelkesen, és a kánikula ellenére széles mosollyal az arcán vetette bele magát a jelnyelv varázslatos világába. Sőt emlékként egy rajzot is kitűzött a Medilearn Akadémia emlékfalára. Ő és Zoli is fontosnak tartja a Fordulj felém! kampány célkitűzésit és szeretné elsajátítani a jelnyelvi kommunikációt, ezzel is közelebb kerülve a hallássérültekhez. Lehet, hogy együtt vágnak bele a tanfolyamba?

„Nagyon élvezem, hogy itt lehetek, és egy kicsit közelebb kerülhetek a siketekhez. Sosem éreztem azt, hogy más emberként kellene rájuk néznem, én mindig nyitottan álltam a fogyatékkal élőkhöz. Nagyon érdekes közelebbről is betekinteni a hallássérültek kommunikációjába, erre a szájról olvasós játék nagyszerű volt. Azért nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek látszik. Megdöbbentett, hogy ők mit is hallanak, éreznek a zenéből” – mondta a fiatal énekesnő, aki szerint a siketek még akár többek is lehetnek, mint mi, hallók, hiszen „különleges képességgel” bírnak.

A Fordulj felém! kampányról:

A kampány fő célkitűzése: A „Fordulj felém!” elnevezésű érzékenyítő kampány célja, hogy segítséget nyújtson a hallássérültek felzárkóztatásában, ennek érdekében elérje a társadalom legszélesebb köreit, és bevonja az életüket döntően befolyásoló szakmai területeket is.

A Medilearn Akadémia szerepet kíván vállalni egy globális, minden területre kiterjedő reformprogram elindításában, mely nélkül elképzelhetetlen egy jelentős, a hallássérültek életét valóban pozitív irányba mozdító projekt megvalósítása.

A kampány társadalmi vetületei

Szinte nincsen olyan magyar család, ahol ne találkoznának a halláscsökkenés valamilyen formájával, és a következtében kialakuló családi és szociális nehézségekkel. Mégis, ha megkérdezünk valakit arról, mit kell tenni, ha hallásromlást észlel, vagy mire kell figyelni, ha hallássérülttel kerül kapcsolatba, nem igazán tudja, mi is a teendő.

A program egyik kiemelt fontosságú célja annak elérése, hogy a társadalom forduljon a hallássérültek felé, direkt formában a kommunikáció támogatásával (feléjük fordulva a szájról olvasás segítésével), indirekt formában az esélyegyenlőség megteremtésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik