Szórakozás

Ha nyár, akkor tejfölös lángos!

lángos (lángos)
lángos (lángos)

Nem múlhat el nyár lángos nélkül! Manapság már csak a képzeletünk szab határt, a tejfölös-fokhagymás lángoson túl már lehet kapni édes lángost lekvárral, de megbolondíthatjuk hússal is. Mi a jó lángos titka? Eláruljuk!

A sült lepény ma már igazi hungarikum. Feltehetően a törökök hagyták ránk ezt az ételt, a lángos nevet pedig azért kapta, mert láng mellett sütötték a kenyérlepényt. Az első említések az 1700-as évekről valóak, valószínűleg akkor terjedt el, amikor a kenyér is.


Fotó: MTI

A “strandlángos” a 19. században alakulhatott ki, és az élesztő feltalálásának köszönhetően lerövidült a kelesztés ideje. Könnyen és gyorsan lehetett lángost előállítani, majd rájöttek, hogy elég bő zsírban vagy olajban kisütni. Ezek után serpenyőben készítették, amit könnyebben lehetett vásárról-vásárra vinni, és emiatt futótűzként terjedt a lángos. Így alakult, hogy 1920-ra a Balaton part és a városi strandok kedvencévé vált – írja a kiskegyed.hu.

A leghíresebb közösségi oldalon virtuálisan is szavazhatnak a legjobb balatoni lángososra. Itt a toplistát is meg lehet tekinteni, és térképen is bejelölték nekünk a legjobb büféket. Valódi lángosos adatbázis van tehát kialakulóban. A második helyen álló Bosnyák Sándor szerint a titok a precizitás, a szeretet és a jó alapanyag. El kell készíteni a lángost jó lisztből, tojásból, élesztőből, tejből. Szívvel-lélekkel, karral, nem géppel – mondta a somogytv.hu-nak.

A jó lángos titka még, hogy belül puha, kívül pedig roppanós legyen. Fontos még a friss élesztő használata a megfelelő mennyiségben, és hogy langyos vízben oldjuk fel. A másik hozzávaló az olaj, amit egyrészt a tésztába kell tenni, másrészt pedig ebben sütjük ki. A legjobb választás a napraforgó étolaj. Ne hevítsük tovább 180 foknál, mert a tészta ebben is tökéletesen meg tud pirulni.

A kész lángosra aztán ízlésünk szerint pakolhatunk feltéteket. A klasszikus verzión kívül egyébként sokféleképpen lehet elkészíteni: virslivel töltve, káposztával, sajttal, marhahússal. A strandi büfék kínálatában szerepel még a juhtúrós és a görög lángos is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik