Szórakozás

Sok embert kellett kimenteni a Balatonból

Balaton (Balaton)
Balaton (Balaton)

Tucatnyi embert mentettek ki a hétvégén a Balatonból, elsodródott gumimatracról, gumicsónakról, vízibicikliről, szörfdeszkáról.

Horváth László tájékoztatása szerint a Balatonnál az északi, északnyugati szélirány a megszokott, de vasárnap feltámadt a délnyugati szél, s ez a zsúfoltabb déli parti strandokon rendszerint gondot okoz, mert a mély víz felé sodorja a játékokat, vízi járműveket.

Az idei szezonban a vízi rendőrök eddig 51 esetben 120 embert mentettek ki a vízből. Ez az adat javulást jelent a korábbi évekhez képest, a rendőrkapitány ezt részben a vízi rendőrök és a vízi mentők megelőző munkájának tudja be. Kiemelte, ezen a nyáron még senki nem fulladt a Balatonba.

Horváth László felhívta a figyelmet arra, hogy a kánikulában senki ne induljon egyedül hosszabb fürdőzésre, és ne ússzon a feltámadó szélben elsodródó játékok, vízi járművek után. Figyelmeztetett továbbá arra, hogy a hétfő éjszaka érkező vihart is veszélyes déli szél előzi meg.

Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője megerősítette, hogy a korábbi évekhez képest az idén kevesebb vízi mentésre volt szükség a Balatonnál, csökkent a súlyosabb esetek száma, de sok a könnyű sérülés, és többen lettek rosszul az elmúlt napokban a melegtől.

A balatoni strandok mintegy harmadán szolgálatot adó VMSZ-esek napi 250-300 horzsolásos, zúzódásos, kagylók okozta vágásos sérülést látnak el. Az elmúlt napokban rosszullétre panaszkodó várandós nőt, koponyasérülést szenvedő gyermeket és allergiás rohammal küzdő fürdőzőt is ki kellett menteniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik