Szórakozás

Palácsik lemond a gyerekről Vajna miatt

palácsik tímea (palácsik tímea)
palácsik tímea (palácsik tímea)

A 69 éves filmproducer már nem akar kisbabát.

A Blikk arról ír, hogy Palácsik Tímea annak ellenére is összeházasodik Andy Vajnával, hogy jól tudja, a filmes már egyáltalán nem akar gyereket. A 30 éves nő nagyon szereti a kicsiket, korábban még magánóvodát is akart nyitni, de mára már elfogadta idősebb párja döntését. Ez persze nem csoda, hisz a producer a tenyerén hordozza.

“Andy tiszteli és őszintén szereti Tímeát, ezt számtalanszor bizonyította már. Vajna tudja, hogy kedvese érzékeny, sebezhető lány, akit a Damu-ügy nagyon megviselt. Andy segített és segít a mai napig is, hogy fel tudja dolgozni a történteket. Mellette áll, bármi történjék is, és ez nagyon fontos Tímeának” – mesélte a Blikknek Andy Vajna egyik ismerőse. Vajna mindent megad a lánynak, de köztudott, hogy egyáltalán nem szeretne gyereket. A hírek szerint annak idején Dobó Katával is emiatt szakítottak. Mindenesetre Vajna semmit nem bíz a véletlenre.

A Story magazin értesülése szerint az amerikai ügyvédek már előkészítették a házassági szerződést is.

Fotó: Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik