Szórakozás

A Pannon Egyetemen húzták a legmagasabb ponthatárt

A legmagasabb ponthatárral a mérnök informatikus alapszak önköltséges képzésére lehetett bekerülni, amely országos viszonylatban is a legmagasabbnak bizonyult.

A Pannon Egyetemre az idén 8969-en jelentkeztek, 1872 hallgatót vettek fel, közülük 1471 diákot állami ösztöndíjas képzési helyre. A felvett hallgatók közül 1271-en alapszakon, 313-an mesterszakon, 288-an pedig felsőoktatási szakképzésben kezdik meg tanulmányaikat. A legtöbb hallgatót a turizmus-vendéglátás alapszakra vették fel, ezt követi a vegyészmérnöki, valamint a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szak.

A legtöbb – 468 – pontra a mérnök informatikus alapszak önköltséges képzéséhez volt szükség. Az állami ösztöndíjas képzések közül a gazdálkodási és menedzsment, valamint nemzetközi gazdálkodás alapszakok esetében volt a legmagasabb a ponthatár, ott 460 pontra volt szükség.

A Pannon Egyetem közleményében kiemelték: szeptembertől új képzéseket indítanak, így Székesfehérváron mérnök informatikus mesterszakot, Veszprémben osztatlan tanári szakokat, Nagykanizsán gazdaságinformatikus alapszakot, illetve felsőoktatási szakképzési szinten agrár- és gazdaságtudományi képzésen is lehetőség nyílik a továbbtanulásra.
Azoknak, akik a jelenlegi felvételi alkalmával nem kerültek be az intézménybe, pótfelvételi eljárás keretében több szakot hirdet a Pannon Egyetem, ezekre elektronikus úton jelentkezhetnek az érdeklődők augusztus 12-ig.

Meglátásuk szerint a magyar felsőoktatásnak a változó igényekhez igazodó új működési modellre kell áttérnie. Ezt indokolja, hogy az elmúlt tíz évben felére csökkent az érettségizők száma, és jelentősen megváltoztak a gazdasági szereplők igényei. Arra van szükség, hogy a hallgató, a gazdasági szereplők és az egyetem hosszú távú érdekei egyszerre teljesüljenek – mutattak rá.

A Pannon Egyetemnek ennek megfelelően nem a hallgatói létszám, hanem a gazdasági igényekhez igazodó képzés a fontos. Ezt igazolja az intézmény költségvetése, amelyben csak egyharmad részben szerepel az állami normatíva támogatása, az egyetem ugyanis a képzésre fordított forrásokat megtöbbszörözi az állami normatívához képest – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik