Szórakozás

Miért nem egészséges hullával élni?

Bár a mumifikálódott, több éves hulla kevésbé veszélyes, mint az 1-2 napos, komoly egészségügyi kockázatnak tette ki magát az a család, amelynek tagjai hat évig éltek együtt elhunyt szerettükkel.

Az elmúlt napokban nagy vihart kavart annak a kazincbarcikai fiatalembernek a története, akinek halálát családja képtelen volt feldolgozni, ezért hat éven keresztül együtt éltek holttestével.

Az eset nem csak kulturális szempontból elrettentő, hanem a családtagok komoly egészségügyi kockázatnak is kitették magukat azzal, hogy éveken keresztül egy légtérben tartózkodtak az idő közben oszlásnak indult, majd részben mumifikálódott hozzátartozójukkal.

Az elhunyt észlelését haladéktalanul jelenteni kell, az illetékes orvosnak pedig legfeljebb 6 órán belül el kell végeznie a halottvizsgálatot. Ezt követően ő gondoskodik a halott elszállításáról, amelynek 16 órán belül meg kell történnie. Magyarországon kötelező eltemetni, vagy elhamvasztani a halottat.

Ma már tudjuk, hogy olyan anyag, mint hullaméreg nem létezik, a halottak azonban valóban mérgeznek. Ennek kulcsa abban a változásban rejlik, amit a halál után bizonyos baktériumok okoznak a testen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik