Szórakozás

Kigyulladt pótkocsi, elektromos tűz és közúti balesetek

Hétfő délutántól kedd hajnalig két tűzesetnél és két műszaki mentést igénylő eseménynél kellett beavatkozniuk a megyei tűzoltóknak.

Két tűzesethez riasztották hétfőről keddre virradóra a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységeit. Éjszaka Mórahalom külterületén, a Röszkei úton egy kisbálákat szállító pótkocsi gyulladt ki. Az esetnél a szegedi hivatásos és mórahalmi önkéntes erők avatkoztak be.

Hajnalban Makón, a Szilágyi és a Bánffy utcák kereszteződésében egy 20 kilovoltos vezeték egyik biztosítéka kapott lángra. Az áramtalanítás ideje alatt a makói egység vízsugárral védte a villanyoszlop környezetét. Az áram lekapcsolását követően a lángolás megszűnt.

Mint arról korábban beszámoltunk, hétfő délután a hódmezővásárhelyi Jókai utcában két személygépkocsi karambolozott. Az egyik sérültet a vásárhelyi egység feszítővágóval szabadította ki autójából. A balesetben egy személy súlyos, míg három könnyebb sérüléseket szenvedett. A karambol miatt az úttestre folyt üzemanyagot a tűzoltók felitató anyaggal mentesítették.

Este Sándorfalva határában egy személygépkocsi árokba hajtott és egy betontárgynak ütközött. A súlyosan sérült vezetőt a járműből a mentők kiemelték, a kiérkező szegedi egység a gépjárművet áramtalanította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik